Hírek

2007.09.14. 08:19

Zuschlag-offenzíva?

Úgy tűnik, Zuschlag János ellentámadásba ment át. Legalábbis erre utal, hogy szerinte nincs ügy, nincs illegális pártfinanszírozás, sőt, semmiféle bűncselekmény sem történt. Dehát mitől ez a fene nagy magabiztosság, s van-e alapja?

Stanga István

Az az igazság, hogy ha Zuschlag Jánost már az auschwitzi viccelődéseit követően kirúgják az MSZP-ből (de lagalábbis kap egy kurva nagy makerenkói pofont), a párt sok kellemetlenségtől megkímélhette volna magát. De nem ez következett, hanem az, hogy az ifjú titán egy rövid ideig a háttérbe vonult, hogy aztán – mintha semmi sem  történt volna – újult erővel vesse bele magát a politikába. Ennek eredményeként ma nem csupán egy mezei szocialistát „tisztelhetünk” benne, hanem az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét, a párt kiskunhalasi elnökét, a megyei közgyűlés tagját. Akinek most bizony szorul a hurok a nyaka körül, s ezt ő is érzi. De – talán a fentebb említett fegyelmezési módozatok elmaradása miatt – ahelyett, hogy behúzná fülét-farkát, a jelek szerint ellentámadásba megy át.

Nagyon úgy tűnik, hogy a szocialisták egykori üdvöskéjének (nyilván a korábbi tapasztalatok alapján) az fix meggyőződése, hogy mindent meg lehet úszni, egyebek mellett azokat az ügyleteket is, amelyek miatt őt és társait az ügyészség különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja. Mindezt onnan gondolom, hogy – a kezdeti hallgatás után  – Zuschlag újságíróknak azt mondta, nincs semmiféle Zuschlag-ügy, nincs szó illegális pártfinanszírozásról, s semmiféle bűncselekmény sem történt. Szerinte kizárólag annyi az egész, mint amikor valakinél az APEH ellenőrzi a számlákat, s – tette hozá – az egyesületek majd tisztázzák magukat.  (A gyanú szerint az érintettek eleve azért alakítottak egyesületeket, hogy – pályázati úton – állami pénzekhez juthassanak, ám az elnyert összegeket nem azokra a célokra (pl. rendezvények) fordították, amelyekre kapták azt.)

Hogy min is alapszik (alapulhat) Zuschlag végtelen magabiztossága? Nos, több dolog is szóba jöhet. Egyfelől nem zárom ki, hogy fél. Hiszen a Terror Háza előtti otromba tréfálkozás csupán nagyfokú idiotizmusról árulkodik, ám ezúttal egy olyan bűncselekményről van szó, amelyekért esetleg éveket kell börtönben tölteni. Aztán az is lehet – amint arról az előbb már szóltam –, hogy tényleg azt hiszi, az ember tetteinek (legalábbis az ő esetében) nincsenek következményei. Végül, de nem utolsó sorban, talán abban reménykedik, hogy a „nagy emberek” kihúzzák majd a pácból. Elvégre, ha minden kötél szakad, még mindig meg lehet próbálkozni a Dugovics Titusz-féle módszerrel, hogy tudniillik ha már mindenképpen bukni kell, „tégd is, meg téged is magammal rántalak”. 

Nem tudom, Zuschlag mennyire realista, de hogy a „felső kapcsolatokra” nem számíthat, az megygőződésem. Lehet, hogy ma még hitegetik őt ezzel-azzal, de ahogy élesebbre fordul a helyzet, pánikszerűen tűnik el mellőle mindenki. Hogy a legtöbben már a párton kívül szeretnék látni, az nem kétséges, csakhogy megakadt a torkukon, s egyelőre se kiköpni, se lenyelni nem tudják. De akár így lesz, akár úgy, az idén 30 éves Zuschlagnak tudnia kell: politikai pályafutása nagy valószínűséggel a végéhez ért.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!