Hírek

2007.10.04. 17:01

Illetéket kell fizetnem a rám maradt ingóságok után

Olvasónk azt kérdezi, mennyi illetéket kell fizetnie az általa örökölt ingóságok után. Az elhunytnak elavult berendezési és használati tárgyai voltak egy száz négyzetméteres lakásban.

Rados Virág

Valóban illetékadót kell fizetni a hagyatékba tartozó ingóságok után. De csak akkor, ha azok összértéke meghaladja a 300 ezer forintot. Ilyenkor 18 millió forintig az érték 11 százalékát kell leróni mint illetéket – mondták el dr. Schneider Ügyvédi Irodában.

Használt, elavult bútorok, régi, értéktelen berendezési tárgyak esetében azonban erről nincs szó. Ha a lakás tele lenne nagyértékű bútorokkal (például neobarokk garnitúra), ékszerekkel, bundákkal, értékes műtárgyakkal, természetesen más volna a helyzet. Erre a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában hívták fel a figyelmet.

A hagyatéki eljárás tartalmazza annak vizsgálatát, mi maradt az elhunyt után. Az önkormányzati ügyintéző kiküldi a dokumentumot az örökösöknek. Ebben kéri, tegyenek nyilatkozatot, be tudnak-e számolni értékes ingó, illetve ingatlan hagyatékról. Az örökösök bejelentése alapján állítják össze a hagyatéki leltárt. Szinte minden esetben megelégednek a nyilatkozattal – csupán az örökhagyó után maradt bankszámlára keresnek rá hivatalból. De attól nem kell tartani, hogy egy hétköznapi ingó hagyatékkal kapcsolatos bejelentésre kimennek körülszaglászni. Előfordulhat azonban, hogy valaki öröklési igénnyel lép fel, és azt állítja, az elhunytnak értékes tárgyai is voltak. Ilyenkor pót-hagyatéki leltárt vehetnek fel.

A használt berendezés, különösen egy nagyobb lakásban, másfajta gondot szokott okozni. Az örökösöknek általában azon kell törniük a fejüket, mi legyen a sok bútorral és más tárgyakkal, amelyeket az elhunyt életében használt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!