Hírek

2007.11.05. 19:09

Bicskei szurkálás kubai menekültekkel

Nincs két ember, aki egyformán emlékezne a kubai menekültek és a bicskei fiatalok hétvégi csatájára. Csak a végeredmény fekete-fehér: három sérült, kilenc gyanúsított.

Takács Zoltán

Szokatlanul nagy a csönd hétfőn délután a bicskei Helló Drink bár környékén. A rózsaszín épület kilincsét csak ritkán nyomja le valaki, s az sem inni, inkább kérdezősködni akar. A pult mögött egy húszas éveiben járó fiatalember, aki már nagyon unja a kérdéseket. A hely tulajdonosának a fia volt a házigazda azon a szombati születésnapi partin, ahol hajnalban hat kubai menekült és több helybéli összeszólalkozott, majd csúnya verekedés kezdődött, amelynek hevében állítólag kések is villantak. A helyi fiatalok húzták a rövidebbet, hiszen ketten súlyosabban, egyikük pedig könnyebben sérült meg a csetepatéban. A pultos fiú ma sem tudja, hogyan durvulhatott eddig a vita, de állítja: a kubaiakkal eddig senkinek nem volt baja. Ezen az estén is meghívták őket az egyik helyi lány 18-ik születésnapjára rendezett partira, ahol hamar tetőfokára hágott a hangulat. Az egyik szemtanú szerint az ünnepelt lányon kaptak össze a helyi fiúk és a kubaiak, majd az épület előtt egymásnak estek a felek. A kocsma törzsközönsége szerint a vágott sérüléseket eltört sörösüvegek okozhatták, mert nem tartják valószínűnek, hogy bicskával felszerelkezve érkezett volna bárki is a buliba.

Nem így emlékszik Bakó Zoltán, a három sérült egyike, aki kisebb „turbánnal" a fején éppen Székesfehérvárra készül meglátogatni két súlyosabban megsérült barátját. Mint mondja: látta villanni a késeket a kubaiak kezében és csak annak köszönheti az életét, hogy bemenekült egy rendőrautóba és magára zárta az ajtót. „A vita akkor robbant ki, amikor szólt a barátnőm, hogy most már vigyük haza a születésnapját ünneplő lányt. A kubaiak ezt nehezményezték és nekem jöttek. A földre kerültem, a fülemet kis híján leharapták, a fejemet pedig ütötték és rúgták, ahol érték. De a legszörnyűbb az volt az egészben, hogy a rendőrök erősítést sem hívtak, csak végignézték, ahogy szétütnek.”

Bakó Zoltán szerint a rendőri kihallgatáson is a helyi „sebesültek" húzták a rövidebbet, hiszen őt is tanúként hívták be és gyanúsítottként távozott. A bordán szúrt barátjának édesanyja állítja: a rendőrök azért állnak ki a kubaiak mellett, mert azok közé tartoznak, akik néhány hete kaptak menedékjogot Magyarországon. Hétfőn járt is már a polgármesteri hivatalban, hogy beszámoljon az egyenlőtlen eljárásról. Szerinte sokaknak joggal szúrja a szemét a táborlakók viselkedése. Példaként említi, hogy pár hete az egyik menekült anyaszült meztelenül sétálgatott Bicske főutcáján. Igaz, ő állítólag nigériai származású volt.

R. Szabó Ágnes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője mindenesetre arról adott tájékoztatást, hogy összesen kilenc gyanúsítottja van a vasárnap hajnali „ütközetnek". A hat kubai és a három magyar szabadlábon védekezhet. Csoportos garázdasággal gyanúsítják őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!