Hírek

2007.11.21. 06:13

Dupla pénz a kétféle kórházi menüre

Várhatóan javul majd a kórházi étkezés minősége és mennyisége. A tavaly elindított egészségügyi reform megtakarításaiból, a bevezetett vizitdíjból és kórházi napidíjból ugyanis a jelenlegi dupláját költhetik el a kórházak a betegek élelmezésére.

Bánky Bea

Fontos, hogy meg se betegedjünk, de ha már kórházba kerültünk, mielőbb elhagyhassuk gyógyultan az intézményt. A nővér naponta négyszer tápláló étellel kínáljon, éppen olyannal, amilyen a diétánknak megfelel, de azért nekünk, betegeknek is legyen választási lehetőségünk a kétféle menüből. Ihassunk meleg teát és rostos narancslevet. Legyen tiszta és higénikus a kórterem.
 
Ha krónikus betegek vagyunk, és rákényszerülünk, hogy sokáig nyomjuk a kórházi ágyat, legalább a matrac legyen kényelmes - és előzze meg a felfekvést. Nagy vonalakban ezek lehetnek egy beteg kívánságai, amelyek többé már nem valóságtól elrugaszkodott vágyálmok. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ugyanis a közelmúltban jelentette be: a társadalombiztosítás megtakarításaiból idén összesen 3 milliárd forintot fordíthatnak a kórházak a betegek élelmezésének javítására.
A jelenlegi helyzetet ugyanis “nemzeti szégyenként” értékelte Horváth Ágnes, és nem nehéz egyetérteni, ha tudjuk: most a kórházak átlagosan naponta mindössze 350 forintot fordítanak egy beteg élelmezésére, de akad olyan gyógyintézmény is, ahol 200 forintból próbálják megoldani, hogy a beteg ehessen valamit. Nem véletlen, hogy a legtöbb kórházi rémtörténet a koszthoz kapcsolódik és a hozzátartozók is tudják: az alapvető élelmezést kell biztosítaniuk bentfekvő családtagjuknak, barátjuknak. A tapasztalt és gondos beteglátogató azzal is tisztában van, hogy kanalat is kell vinnie a konyhaszekrényből, mert sok kórházban evőeszközre sem telik. A kényelmetlenségnél azonban sokkal nagyobb probléma, amiről Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke számolt be: a kórházban ápoltak 30-50 százaléka alultáplált a kórházi koszt minőségének és mennyiségének “köszönhetően”.

“Az egészségügyi reform eddigi lépéseinek - a vizitdíjnak, a kórházi napidíjnak, valamint a gyógyszergazdaságossági törvénynek - köszönhetően idén már nem veszteséges az egészségügyi kassza - mondta lapunknak a szaktárca vezetője. - Ezért végre először a idén a betegek élelmezésére és komfortérzetének javítására is tudunk összesen hárommilliárd forintos forrást biztosítani a kórházaknak. Nem csak a gyógyszerek és az orvosok járulnak hozzá a gyógyulás folyamatához, a megfelelő kórházi táplálkozás ugyanilyen fontos” - tette hozzá Horváth Ágnes. - “December 1-jétől valamennyi kórháznak kötelessége lesz betegei élelmezésére a jelenlegi kétszeresét, azaz legalább naponta nettó 550 forintot fordítani”. A keretösszeg harmadát, azaz egymilliárd forintot pedig eszközök beszerzésére fordíthatják a gyógyintézmények - a tálalókocsitól a mikrohullámú sütőn, tálcákon, étkészleten keresztül a felfekvést gátló matracokig.

Horváth Ágnes ezen kívül bejelentette: minden intézmény köteles lesz - dietetikusból, szakszemélyzetből álló - élelmezési munkacsoportot felállítani, amely a betegek elé kerülő ételek minőségére és mennyiségére felügyel, illetve segít összeállítani a megfelelő kórházi menüt. Mégpedig kétfélét, hogy a beteg ne kényszerüljön megenni a tökfőzeléket, ha nem szereti. Az étrendnek mindennap friss zöldséget és gyümölcsöt kell tartalmaznia. Kötelező lesz a beteg folyadékszükségletét is biztosítani, teával, rostos üdítővel - sorolta a miniszteri rendelet pontjait Horváth Ágnes. - Kiegészítő, negyedik étkezést is be kell vezetniük a szolgáltatóknak, például müzliszeletet, joghurtot”. Elmondta továbbá: folytatni fogják az élelmezéssel kapcsolatos programot a speciális diétára fogott betegekre gondolva, mivel jelenleg a kórházban fekvő cukorbetegek menüje sokkal több szénhidrátot tartalmaz, mint amit egy diabéteszesnek szabad lenne elfogyasztania. Horváth Ágnes elmondta: a vizitdíjnak és a kórházi napidíjnak köszönhetően jövőre is biztosított lesz az a forrás, amelyet az étkeztetésre fordíthatnak a kórházak.

Nem a kajakot, hanem a népegészségügyet irányítja mostantól Ábrahám Attila

A felnőttek csupán 6 százaléka végez rendszeres testmozgást, ami azt jelenti, hogy hajlandó hetente legalább kétszer fél órát mozogni. A nemzeti sportstratégiában szerepelő adatot Dr. Ábrahám Attila olimpiai bajnok kajakozó idézte fel, aki most már nem az evezőket, hanem a népegészségügyi kérdéseket tartja kézben. A szűrőprogramokon való részvétel népszerűsítésén túl népegészségügyi megbízottként a testmozgásra próbálja rábeszélni az embereket. Az adatok ugyanis most riasztóak: a magyar lakosság több mint fele mondható túlsúlyosnak, ami minden ötödik gyerekre is érvényes.
 
Ábrahám Attila példaként a skandináv országokat említette, ahol korábban hasonlóan rossz volt az arány, de a sport népszerűsítése révén most már a felnőttek 70-80 százaléka rendszeresen fut, úszik, biciklizik, kosárlabdázik. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter hozzátette: a reform eddigi lépései az állam részéről követeltek szemléletváltást, de nem érhető el, hogy hat évvel hosszabb ideig éljünk, ha az állampolgárok nem tesznek semmit egészségük megőrzéséért. A jelenleginél tehát sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni asportolásra és a mértéktartó, egészséges táplálkozásra. Különböző korosztályok, még az ovisok számára is - indulnak jövőre egészségfejlesztő programok, amelyekre összesen 7,9 milliárd forintos, 2013-ig pedig 29,6 milliárdot kitevő uniós forrás áll rendelkezésre.


Szabályozott körülmények között lehet otthon szülni

„Nemzetközi példák mutatják, hogy jól szabályozott otthon szülés esetén ugyanannyi a szövődmény, a váratlan komplikáció, mintha a kismama kórházi osztályon vajúdott volna, azaz minimális” - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Nálunk mostanáig féllegális volt nem kórházi körülmények között világra hozni egy csecsemőt. A tárca múlt pénteken jelentette be: elkészült az otthonszülés szabályozása, hogy az az évente néhány száz kismama, akinek erre igénye mutatkozik, biztonságosan szülhessen. Például túl nagy rizikót jelent, ha a kismama korábban császármetszéssel szült, de az ikerterhesség vagy a farfekvéses baba is kizárja ezt a lehetőséget. „Szeretnénk megteremteni az otthonszülést egyedül is levezetni tudó szülésznő-képzés alapjait - mondta Horváth Ágnes - Mindaddig, amíg ez nem történik meg, szükséges legalább egy évtizedes gyakorlattal rendelkező szülész szakorvos jelenléte”. Kritériummá válik, hogy az otthonszülés helyéről és időpontjáról a legközelebbi kórház és az Országos Mentőszolgálat előre értesüljön. „Természetesen nem tudunk készenlétben tartani mentőkocsit a szülés hosszú órái alatt a születésház vagy a kismama otthona előtt, de szükség esetén gyorsabbá válhat a kiérkezés, és a kórház is felkészülhet a kismama fogadására, ha komplikáció lép fel” - mondta az egészségügyi miniszter. A szabályozást követően nem lesz gond a csecsemő anyakönyveztetése sem. A nem kórházi szülésért - számla ellenében - jár TB-támogatás a biztosítottnak, valószínűleg a normális kórházi ellátási összeg 70 százalékát lehet majd visszaigényelni.

Mit kell tudni az új biztosítási rendszerről?

Az új biztosítási rendszerrel kapcsolatban Horváth Ágnes elmondta: arra számítanak, hogy a lakosság 15-20 százaléka fogja átböngészni a különböző pénztárak ajánlatait és kiválasztani a legelőnyösebbet. Aki nem él ezzel a lehetőséggel, ugyanúgy biztosított marad, mint most, csak akkor a lakóhelyéhez hozzárendelt pénztár fogja egészségügi ellátásának költségeit fedezni. A törvénytervezet szövegéből kiderül: az 51 százalékban állami, 49 százalékban pedig magántulajdonosi hátterű pénztárak nem mazsolázgathatnak az ügyfelek között, azaz minden ügyfelet fogadniuk kell, függetlenül egészségi állapotuktól. A kockázatkiegyenlítő fejkvóta megszünteti azt hatást, hogy a pénztáraknak a krónikus betegek vagy a gyengébb egészségű idősebbek után több kiadásuk keletkezik, ugyanis a közös járulék-kasszából több pénzt kapnak majd utánuk, mint az egészséges fiatalok után. Az új pénztárak versenyezni fognak az emberekért, ennek eszköze pedig az lesz, hogy melyik tud jobb minőségű ellátást kikényszeríteni a kórházakból a betegek számára.

(Az oldal az Egészségügyi Minisztérium támogatásával készült.)

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!