Hírek

2008.02.15. 14:34

A bizottságok nagy vonalakban egyetértenek Koszovó ügyében

Úgy tűnik, nagy vonalakban egyetértés van a pártok között abban, hogy Magyarország milyen álláspontot foglaljon el Koszovó ügyében - mondta az európai ügyek és a külügyi bizottság pénteki együttes zárt ülését követően Göncz Kinga külügyminiszter újságírók előtt.

BAMA

Göncz Kinga a kormány Koszovóval kapcsolatos álláspontjáról tájékoztatta a bizottságokat. A külügyminiszter a magyar érdekek között említette a regionális stabilitást, illetve azt, hogy közvetlen szomszédságunkban Szerbia az európai uniós utat válassza. A diplomácia irányítója kiemelten fontosnak nevezte a vajdasági magyarok helyzetét, ezzel indokolta, hogy Magyarországnak minden lépését óvatosan kell megtennie. Elmondta: folyamatosan kapcsolatban áll a vajdasági magyarok képviselőivel, illetve a szerb hivatalos szervekkel és jelenleg úgy látszik, semmilyen közvetlen veszély nem fenyegeti a vajdasági magyarokat és nem várható menekülthullám. A külügyminiszter tájékoztatása szerint egyelőre nem lehet látni a következő napok eseményeit, különböző forgatókönyvek vannak, de az látszik, hogy az események felgyorsultak. Hozzátette: várhatóan egyeztetett függetlenségi deklaráció születik. Hétfőn üléseznek az Európai Unió külügyminiszterei, ahol kialakulhat egy egyeztetett  EU-álláspont.

Németh Zsolt (Fidesz), a külügyi bizottság elnöke a koszovó  rendezés fontos vonatkozásának nevezte, hogy nem csupán egy független állam jön létre, de születik egy új területi autonómia is. Mint mondta, a Fidesz arra kérte a kormányt, hogy amennyiben kimondják Koszovó függetlenségét, ismerje el azt és az Európai Unió  meghatározó tagállamaival összehangoltan kezdeményezze a diplomáciai  kapcsolatok kialakítását. Németh Zsolt kiemelte: a közösségi és a területi autonómia a közép-európai interetnikus problémák rendezésének megfelelő módja. Az pedig, hogy ezt a nemzetközi közösség is támogatja, jó hír a térség kisebbségi közösségei számára - szögezte le a bizottsági elnök. A politikus szorgalmazta, hogy a szerb állampolgárok kapjanak vízummentességet. Mint mondta ez megoldást jelentene a délszláv országban élő magyarok számára is. Újságírói kérdésre hozzátette: úgy látja, már "megérett a magyar kormányban az eltökéltség erre" és  várható, hogy ennek szellemében fognak eljárni.

Az orosz katonai beavatkozás esetleges veszélyére vonatkozó kérdésre Németh Zsolt közölte: az elmúlt hónapokban Oroszország gazdasági pozíciókra tett szert Szerbiában és meg is szerezte a gáz- illetve az olajipar többségi tulajdona feletti ellenőrzést. "Manapság Oroszország nem tankokkal próbál politikai befolyásra szert tenni, hanem különféle gázvezetékekkel és olajvezetékkel operál" - fogalmazott Németh Zsolt, aki szerint ez jól példázza, milyen elfogadhatatlan módon politizál Oroszország Közép-Európában és a Balkánon. Koszovó függetlenségét az általános várakozás szerint vasárnap vagy hétfőn jelentik be Pristinában. A szerb kormány csütörtökön úgy határozott, hogy előre semmisnek nyilvánítja  Koszovó függetlenségének kikiáltását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!