A pillanat hőse

Az a tizenöt-húsz másodperces taps, amellyel a „nem” kimondását jutalmazta parlamenti ellenzék, alighanem a csúcspontját jelentette Karsai József országgyűlési képviselői pályafutásának, hiszen aligha ismétlődik meg még egyszer az életben (amiként eddig sem fordult vele elő), hogy reá szegeződik minden szempár, s ő ott áll a reflektorok fényében... mintegy a pillanat hőseként. Az természetesen nem baj, ha valaki imád szerepelni, s ezért szinte naponta végigjárja (végighaknizza?) a rádiókat és televíziókat, sőt, még csak az sem, hogy mindenféle hangzatos mondatokkal próbálja meg felhívni magára a figyelmet („Ha kínpadra visznek, akkor se tévedek még egyszer. Én bemegyek hordágyon is, ha kell, és akkor is nemmel fogok szavazni.”). Problémám nekem elsősorban azzal van, hogy Karsai az elmúlt időszakban alsógatya módjára váltogatta a véleményét – ezt nevezi ő roppant nagyvonalúan „tévedés”-nek –, továbbá azzal, ahogyan mások mögé bújva igyekszik megmagyarázni önnön „bizonyítványát”.

Mert vajon mi szükség van arra, hogy azt hangoztassa, egyáltalán nem önhatalmúlag döntött a „nem”-ről, hanem kikérte választókörzete húsz polgármesterének, továbbá azoknak a szervezeteknek a véleményét, akik számára kopogtatócédulákat gyűjtöttek. És, ha már tényleg ezt tette, miért nem volt rájuk kíváncsi december 17-e előtt? Vagy – hogy én is egy kicsit demagóg legyek – miért nem az összes választóját kérdezte meg a dologról? Félreértés ne essék, Karsai (is) úgy szavaz, ahogy akar. Mert bár nálunk is (akárcsak a nagyvilág számos parlamentjében) létezik frakciófegyelem, mindazonáltal a képviselőket jogilag az ég világon semmi sem köti arra nézvést, hogyan döntsenek. De továbbmegyek... Tűnjön bármilyen különösnek, felelősséggel is nem elsősorban az őket megválasztóknak tartoznak (már persze, ha valaki megkockáztatja, hogy  legközelebb elzavarják őt a fenébe), hanem a saját lelkiismeretüknek. Ez pedig némelykor és némelyeknél megszólal, máskor és másoknál nem.

Úgy hiszem (bár erre sem mernék fogadni), a mai nap talán még Karsai Józsefé lesz, de aztán megy tovább az élet, s rövidke idő alatt jószerivel mindenki megfeledkezik majd arról, hogy akadt egyszer egy rövidke pillanat, amelyben egy battonyai polgármesterre figyelt az ország.