Hírek

2008.02.12. 08:22

Csalással választották meg az SZDSZ elnökének Kókát?

Egy miskolci vállalkozó azzal vádolja az SZDSZ-t, hogy csaltak a tavalyi elnökválasztáson. Abban azonban nem biztos, hogy Kóka János tudott a dologról.

mti

Köteles Péter miskolci vállalkozó mondta egy televíziós társaságnak, hogy egyesek manipulálták a Szabad Demokraták Szövetsége tavalyi elnökválasztását  - ezt maga az érintett erősítette meg a Boon nevű internetes honlapnak hétfőn.

A férfi a HírTv-nek - hangja eltorzításával - azt mondta: négy-öt jelen nem lévő borsodi küldött helyett mások szavaztak, mégpedig előre megbeszélt módon Kóka Jánosra - tudósít a Boon, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő Észak-Magyarország című napilap internetes honlapja.

A portál szerint Köteles Péter miskolci vállalkozó nyilatkozott a televíziónak, a férfi - a Boon szerint - tagja a pártnak, és 2006-ban a választásokon Miskolcon indult mint önkormányzati  képviselőjelölt. Köteles a portállal közölte: ő nyilatkozott a tévének. Azt is elmondta, hogy a csalás, hamisítás vádját továbbra is fenntartja, de elképzelhetőnek tartja, hogy Fodor Gábor és Kóka János erről nem tudtak.

Ugyanakkor arra kéri T. Asztalos Ildikót, a párt megyei elnökét, hogy a jelenléti íveket hozzák nyilvánosságra, hiszen "vélekedett" ennek nincs jogi akadálya. Amennyiben ezek a dokumentumok cáfolják az ő állítását, akkor nyilvánosan kér elnézést a megyei elnöktől - mondta. Köteles Péter elmondta, döntését az is indokolta, hogy T. Asztalos Ildikót a párt jószolgálati és etikai bizottsága decemberben elmarasztalta, hogy nem megfelelően vezeti a megyei  szervezetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!