Taroltak az igenek

Azt hiszem, a koalíciós pártok legpesszimistább elképzelései között sem szerepelt az az eredmény, amelyet a vasárnapi referendum hozott. És bár a rendkívül magas részvételi arány (soha nem vettek még részt ennyien hazai népszavazáson) már sejtetni engedte, hogy nemcsak érvényes, hanem eredményes is lesz a voksolás, a kérdésenkénti több mint hárommillió „igen” alighanem még azokat a jobboldali politikusokat is meglepte, akik a kezdet kezdetétől fogva bíztak a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését szolgáló akció sikerében. Az a tény, hogy az urnákhoz járuló közel négymillió választópolgár ennyire egyértelműen fejezte ki az akaratát, egyfelől azt mutatja, hogy a szocialista-liberális kormányzat kegyszerűen éptelen volt a saját igazáról meggyőzni az embereket, másfelől pedig lehetetlenné teszi, hogy az elkövetkező napokban hosszas és meddő polémia bontakozhasson ki arról, hogy akkor most melyik politikai oldal is tekinheti magát március 9-e győztesének.

Azt, hogy a számokat semmiféle magyarázattal sem lehet „kozmetikázni”, jól mutatta a miniszterelnök első, rögtön az urnazárást követő beszéde, amelyben nem csupán a népakarat tudomásul vételéről volt szó, hanem arról is, hogy a kormány a lehető legrövidebb időn belül benyújtja a szükséges törvényjavaslatot, így téve lehetővé, hogy a kérdéses díjak akár már április 1-jétől megszűnhessenek. Ám súlyosan tévednek, akik vannak olyan naívak, hogy azt higgyék, a népszavazás legalább egy rövid időre lezárja a kormánypártok és az ellenzék verbális küzdelmét. Mert már a vasárnap késő esti nyilatkozatok is azt mutatták, hogy akad vitatéma bőven: így bizonyára más és más lesz a vélemény arról, hogy a referendum „csak” a három kérdésről szólt-e, avagy a Gyurcsány-kabinet eddigi politikáját is minősítette-e, hogy az állampolgárok pártszimpátia alapján döntöttek-e, netán inkább praktikus megfontolásokból, illetve hogy a kórházak, a felsőoktatási intézmények és a háziorvosok kieső bevételeit vajon kell-e a központi költségvetésnek pótolnia, és, ha igen, milyen forrásból.  

Nem vitás, hogy a népszavazás számos következtetés levonására  alkalmas. Így mondjuk lehet majd meditálni azon, mennyire célravezető egy olyan kampány, amely a szavazók otthon tartására „játszik”, de legalább ennyire hasznos lehet a vasárnapi voksolás számainak higgadt elemzése is. Ám ezek semmit sem érnek, ha elmarad a tanulságok megfogalmazása, különösen, ami a kormánypártokat illeti. Hogy ennek során mire jutnak, arról természetesen fogalmam sincsen, de én például a helyükben feltenném magamnak a kérdést, hogy tudniillik lehet-e, szabad-e úgy belevágni bármiféle reformba, hogy az embereknek előzetesen nem magyarázom el a céljaimat, s nem keresek bennük szövetségest ehhez a munkához. Mert – mint látható – nélkülük semmiféle átalakításnak sincs esélye. Őket leváltani meg aligla lehet.