Hírek

2008.04.29. 16:03

Magyarországon a Royal Hunt

Lelépett a turmenedzser a Royal Hunt turné pénzével, otthagyta a zenekart a senki földjén

BAMA

2005 – ben már majdnem láthattuk a zenekart Magyarországon az Európai turnéjuk kapcsán. Mivel nem csak nálunk fogyott el minden jegy, hanem az egész kontinensen, a rajongók igencsak kemény szavakat vágtak a csapat fejéhez, így kénytelenek voltak kiteregetni a szennyest, hogy lám – lám még egy ilyen világhírű sztárcsapattal is megtörténhet a „Hihetetlen történet”.

A zenekar akkori európai turnémenedzsere különböző szponzorokból nagyon sok pénzt szedett össze a turnéra, majd angolosan távozott. A fiúk erről mit sem tudtak. Németország egyik állomásán a zenekar egy átbulizott éjszaka után kissé megkésve rohant a senki földjén veszteglő zenekari buszhoz, mikor is a sofőr közölte, hogy minden helyszint töröltek a fenti okok miatt, és ő sem indíthatja el a buszt a következő utasításig.
Hiába hívták a turnémenedzsert érthető okokból nem volt elérhető, így igen kalandos úton tudtak csak hazamenni.

 „Szóval, itt álltunk meglőve többek között pólók, Cd – k, technikai és egyéb költségek és a buszcég számlájával (köztük a lemondási díj), Ki voltunk készülve. Ez aztán a szívás! – gondoltam – jobb szó nem jutott eszembe – mondta a a Royal Hunt billentyűse André Andersen. A rajongók megnyugtatására közöljük, hogy biztosak vagyunk benne, hogy május 12 – én fellép nálunk a zenekar immár új énekesükkel Yngwie J. Malmsteen dalospacsirtájával, Mark Boals - szal. A Mercyful Fate, Pretty Maids, Royal Hunt alkotta dán rockzenei szentháromság legfiatalabb bandája, az 1991-ben alakult Royal Hunt látogat Budapestre, hogy bemutassa az idén megjelenő Collision Course... Paradox 2 című nagylemezét.

A banda bemutatkozó lemeze az 1992-ben megjelent Land Of Broken Heart rögtön a bandára irányította a melodikus hard rock rajongók és a szakma figyelmét, zseniális muzikális megoldásokkal, klasszikus zenei betétekkel, csodás melódiákkal, és pazar énekdallamokkal. A csapat lelke, vezetője és zenei agya a billentyűs fenomén Andre Andersen, aki Jon Lord nyomdokain haladva keresztezi a klasszikus komoly zenét a hard rockkal. Andre zenei világában megelevenedik Mozart és Paganini művészete, vegyítve olyan legendás muzsikusok hatásaival, mint Rick Wakemen és Jon Lord. Több ő mint egy szimpla billentyűs, ő igazi művész, igen kreatív dalszerző.

A banda másik erőssége mindenképpen az, hogy jobbnál jobb énekeseket láncoltak magukhoz az idők folyamán. Az első két albumon a remek képességekkel megáldott Henrik Brockmann énekelt, akit DC Cooper követett. Vele készültek el a fenomenális Moving Target és Paradox lemezek Ezek után az amerikai megaénekes, John West érkezett a bandába, akivel négy stúdiólemezt készített a zenekar. 2007 végén pedig a zenekarhoz csatlakozott korunk egyik legjobb dalnoka, a korábbi Malmsteen frontember, az aranytorkú Mark Boals. Róla többször is azt írta a szaksajtó, hogy Ő az az ember, aki mindent el tud énekelni. (Erre ékes példa a Malmsteennal feldolgozott Child In Time.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!