Uri és a giga-gagyi

Nem hittem volna, hogy a TV2-nek sikerül fölül-, pontosabban alulmúlnia az elmúlt héten elrajtoló műsorát, „A kiválasztott”-at (amelyben a csatorna úgymond Uri Geller utódját keresi), dehát ez is csak azt bizonyítja, hogy még mindig nem ismerem a kereskedelmi televíziók „képességeit”..., ugyanis a tegnap esti produkció – ha ez egyáltalán lehetséges – messze primitívebbre, idiótábbra sikeredett, mint a már említett bemutatkozás. Természetesen az embernek nem az a legfőbb baja a kanál- és villahajlításairól elhíresült Geller főszereplésével készült bohóckodással, hogy ezt a tévésót már jó néhány országban megcsinálták (az általunk látottakhoz a megszólalásig hasonló „megmagyarázhatatlan” jelenségekkel), vagy hogy a világszerte ismert „parafenomén” mennyire idegesítően beszéli az összes nyelvet, amin csak megszólal, és még csak nem is az, hogy az összes „csoda” megfejtése olvasható és megtekinthető az interneten..., hanem az, hogy ezt az egész műfajt lehetne sokkal igényesebben, magasabb színvonalon művelni.

A bűvészek és illuzionisták világa ugyanis egy varázslatos világ. És azért az, mert mi, nézők, azt akarjuk, hogy olyan legyen. Hiszen melyikünk ne szeretné – legyünk bár gyermekek vagy felnőttek –, hogy elkápráztassák, hogy valamiféle „mágiának” legyen a részese, hogy olyasmit, lásson, ami akkor és ott ellentmondani látszik a józan észnek, a realitásoknak.Ezért is szerettük például a végtelenül egyszerű eszközökkel „operáló”, ám mégis zseniális Rodolfót, s ezért vagyunk mindenkor kíváncsiak a monumentális „díszletek” között giga-trükköket felvonultató David Copperfieldre...., hiszen megteremtik számunkra azt a hangulatot, amely nélkülözhetetlen a „csodák” befogadásához. És amely teljes mértékben hiányzik „A kiválasztott”-ból. Merthogy a TV2 nem valami misztikus világot szállít nekünk, hanem egyfajta szupergagyit..., akár a stúdió berendezését és a világítást nézem, akár a csodálkozni odahívott celebek erősen visszafogott teljesítményét, hogy a játékosok sejtelmesnek gondolt, ám inkább csak hülye viselkedéséről és hanghordozásáról, illetve a bárgyú műsorvezetésről már ne is beszéljünk.  

Azt ugyan nem tudom, milyen fogadtatásra számítottak a csatornánál (megkockáztatom: sokkal jobbra), abban azonban biztos vagyok, hogy azoktól a véleményektől, amelyeket a műsorról olvasni-hallani lehet, nem nevetnik magukat halálra. Pláne meg amiatt nem, hogy az iszonyatos pénzbe kerülő Geller-só első darabja alig ültetett több embert a képernyők elé, mint a konkurens televízión futó film, noha ez utóbbi nem egy kifejlett varázslóról, hanem csak egy Harry Potter nevű varázslótanoncról szólt. És most gondoljuk el, mekkora lesza a nézettség, ha az RTL nem egy régi, jószerivel már midenki által látott mozit küld „harcba”.... Dehát a nézők hülyére vételéért valahogy fizetni kell.