Hírek

2008.10.27. 14:19

Az orvosok tiltották, mégis megjárta a világűrt

„Boldog vagyok, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) orvosainak tilalma ellenére mégiscsak eljutottam a világűrbe” – nyilatkozta Richard Garriot amerikai űrturista hétfőn.

BAMA

Garriot a Moszkva melletti Csillagvárosban tartott sajtóértekezleten egyebek között elmondta: az űrhajó indulása olyan, mint egy jó balett: erőteljes, érzelemdús, és nagyon elegáns – írja a hirado.hu. A Nemzetközi Űrállomáson járt 17. expedíció két orosz tagja, Szergej Volkov és Oleg Kononyenko arról számolt be, hogy elégedett az elvégzett munkával, és szeretne újra repülni.

A Szojuz TMA-12 űrhajó fedélzetén, pénteken a Földre visszatért Garriot háláját fejezte ki a NASA orvosainak, amiért látása miatt nem vették fel az űrhajósok sorába, mert ha ez nem történt volna meg, soha nem küzdött volna ennyit azért, hogy eljusson az űrbe – mondta. Owen Garriot, űrhajós fia úgy vélte, a nemzetközi pénzügyi válsági miatt aligha jelentkeznek kevesebben űturistának. „A várakozók sora hosszú, és ez így is marad a következő években” – vélekedett, annak ellenére, hogy elismerte, ő szeretett volna az első űrturista lenni, de az akkori gazdasági válság megakadályozta ebben. Garriott 30 millió dollárt, vagyis vagyona jelentős részét fizette a tíznapos űrutazásért, ám kijelentette, megérte az árát, hiszen – mint mondta – a gyermekkori álmok megvalósítása számára a legjobb pénzbefektetés.

Oleg Kononyenko űrhajós szintén arról beszélt, hogy tetszett neki az űrrepülés, és szeretne újra repülni. Társával, Szergej Volkovval, arról számoltak be, hogy az expedíció programja rendkívül zsúfolt volt: fogadtak egy amerikai űrkompot, egy orosz teherűrhajót, kísérleteket végeztek, és kétszer is jártak a nyílt űrben. Az egyik alkalommal azért, hogy a Szojuz űrhajóból kiszereljenek egy patront, amely a leszálló egységet hivatott leválasztani a hordozóról. Ennek a patronnak tulajdonították, hogy az előző két Szojuz az űrhajósoknak nagy megterhelést jelentő, úgynevezett ballisztikus pályán ért földet. Az űrhajósok elismeréssel szóltak instruktoraikról, s köszönetet mondtak azért, hogy az űrállomáson teljesen otthonosan mozoghattak az első perctől, noha először jártak ott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!