Hírek

2008.10.16. 15:45

Felszólították az elnököket, hogy menjenek el a csúcsra

A Demokratikus Hálózat felszólítja Sólyom László köztársasági elnököt és Paczolay Pétert, az Alkotmánybíróság elnökét, hogy vegyenek részt a szombati nemzeti csúcson. Ezt a civil szervezet elnöke közölte csütörtökön.

mti

Galba-Deák Ádám kommünikéjében az áll: megdöbbenéssel veszik tudomásul, hogy Sólyom László, „a nemzet egységének kifejezője” és Paczolay Péter nem vesz részt a nemzeti csúcson. Meggyőződésük, hogy a távolmaradók ezzel a gesztusukkal csak aláássák a gazdasági válság kérdésében formálódó nemzeti egységet, és megakadályozzák a Magyarországon kialakult politikai oldalak közötti árkok betemetését. Amennyiben nem mennek el a találkozóra, „itt az  ideje elgondolkodniuk, hogy képesek-e felelősségteljesen és kellő méltósággal ellátni a rájuk bízott közfeladatokat”.

Korábban Kalmár Szilárd, a Demokratikus Hálózat alelnöke a szervezetről elmondta: 2008 májusában alakult, elsősorban a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségénél működő Demokrácia Akadémia tagjaiból. Tagjaik zömében baloldali gondolkodásúaknak tartják magukat. Intézményesen nincs közük a Magyar Szocialista Párthoz, céljaikkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy a gyűlöletbeszéd ellen, a civilizált közéleti kultúráért küzdenek. A Demokratikus Hálózatnak mintegy 40-50 tagja van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!