Hírek

2008.10.16. 15:09

Gyurcsány nem sárdobál

Most Magyarország számít, nem pedig a pártos csatározások – reagált Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtökön az Orbán Viktor által előző napon elmondottakra.

mti

A szóvivő leszögezte: a miniszterelnök nem a sárdobálással foglalkozik, hanem dolgozik a magyar vállalatok és az emberek védelme érdekében. A szükséges intézkedésekről szerdán az Európai Unió csúcsértekezletén tárgyalt, csütörtökön pedig már ismét folyamatosan itthon egyeztet.

A Fidesz elnöke szerdán Brüsszelben azt mondta: arra kérte az európai néppárti vezetőket, hogy támogassák Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatait az EU-csúcsértekezleten, a pénzügyi válságról szóló vitában. Orbán Viktor közölte: tárgyalt is Magyarországról „néhány nagyobb ország vezetőjével”, és elmondta nekik, hogy a magyar parlament nagyobb pártjai – itt saját pártja nevében tud beszélni – támogatják a javaslatokat. „Arra nem tudok garanciát vállalni, hogy komolyan is veszik a magyar miniszterelnököt” – jegyezte meg a Fidesz elnöke. Hozzátette: „a magyar, aki hazudik – ez a beceneve a miniszterelnöknek, tehát így beszélnek rólunk”.

Orbán Viktor hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem Brüsszelben kell megoldani Magyarország problémáit. Szerinte az egyik legfontosabb dolog a bizalom helyreállítása, hiszen Magyarországon hitelességi válság van, és ezzel a szocialista párt „láthatóan nem tud megküzdeni”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!