Hírek

2008.10.22. 15:52

Könnyítenek a devizahitelesek sorsán – megállapodás jogi erőszak helyett

A kormány a jövő héten megállapodást ír alá a bankszövetséggel arról, hogyan lehet a devizahitelesek helyzetét megkönnyíteni.

mti

A tervek szerint a bankok saját maguk számára kötelező érvényű és betartandó, új szabályokat alkotnak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közölte: háromféle módon segíthetik a devizahiteleseket. Az első szerint az adós kérésére a törlesztési időszak megváltoztatható és meghosszabbítható a törlesztőrészletek rögzítése mellett. A megállapodás másik pontja azt mondaná ki, hogy a jövőben legyen lehetőség a devizahitelek forinthitelre váltására külön költség felszámolása nélkül. A harmadik könnyítő lépés arra adna lehetőséget az adós kérésére, hogy a bankok átmenetileg csökkentsék a havi törlesztőrészletet, illetve függesszék fel a törlesztési kötelezettséget. „A megállapodás célja, hogy ne engedjük égbe szökni az adósok terheit” – fogalmazott a kormányfő.

Elismerte, hogy az egyezség megkötése nem volt mentes a vitától, de szerinte a bankokat is kötelezi a társadalmi felelősségvállalás. Az adósoknak jelenleg a szokásosnál nagyobb kockázatokkal kell szembenézniük, mert a pénzügyi válság túlmutat a gazdaság szokásos kilengésein. Mindenesetre nem kell a bankok magatartására kényszerítő normát alkotni, a kormány megállapodással is el tudta érni a devizahitelesek megsegítését. „Ha ezzel a technikával nem sikerült volna, akkor jogi kötőerővel kényszerítettük volna ki az együttműködést. Örülünk, hogy erre nem került sor” – így Gyurcsány.

Mi ebben a szenzáció? – kérdi a Fidesz

A Fidesz szerint az előtörlesztés jelenthetne könnyebbséget a devizahiteleseknek, amit pedig a kormány szenzációként próbál eladni, az valójában minden bank hitelfolyósítási konstrukciójában szerepel. Erről Navracsics Tibor frakcióvezető beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy a kormánynak a bankszövetséggel kötendő megállapodása business as usual (rendes üzletmenet), hiszen mindegyik bank hitelezési konstrukciójában elvileg ott van a hitel felfüggesztésének és átütemezésének lehetősége is. Az igazi könnyebbséget az előtörlesztés jelentette volna, amit a Fidesz is javasolt, de azt a kormány nem tartotta megfontolásra érdemesnek. Az előtörlesztés arra adna lehetőséget, hogy akik megtehetik, azok hamarabb szabaduljanak meg a még nem tudni mennyire dráguló devizalapú hiteltől – így Navracsics.

Szerinte a Magyar Nemzeti Bank szerdai kamatemelése csak az izlandi kamatemeléshez hasonlítható, és azt jelzi, hogy a válság súlyos. (A monetáris tanács 11,5 százalékra emelte az eddig 8,5 százalékos irányadó kamatot.)

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy a kormánynak a bankszövetséggel kötendő megállapodása business as usual (rendes üzletmenet), hiszen mindegyik bank hitelezési konstrukciójában elvileg ott van a hitel felfüggesztésének és átütemezésének lehetősége is. Az igazi könnyebbséget az előtörlesztés jelentette volna, amit a Fidesz is javasolt, de azt a kormány nem tartotta megfontolásra érdemesnek. Az előtörlesztés arra adna lehetőséget, hogy akik megtehetik, azok hamarabb szabaduljanak meg a még nem tudni mennyire dráguló devizalapú hiteltől – így Navracsics.

Szerinte a Magyar Nemzeti Bank szerdai kamatemelése csak az izlandi kamatemeléshez hasonlítható, és azt jelzi, hogy a válság súlyos. (A monetáris tanács 11,5 százalékra emelte az eddig 8,5 százalékos irányadó kamatot.) atm -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!