Hírek

2008.10.03. 08:52

Nem hatékonyak az önkormányzatok

A jelenlegi önkormányzati rendszer sem szerkezetében, sem finanszírozásában nem tartható fent, mivel a működésképtelenség felé visz – közölte csütörtökön Zalakaroson mintegy száz települési vezető előtt az önkormányzati miniszter.

mti

Gyenesei István a Garantiqua Polgármesteri Napok rendezvényén azt mondta: „kevesebb önálló hivatal, több körjegyzőség”, utalva arra, hogy a kiadások és a szervezeti lehetőségek javításáért szükség lenne a változásokra.

A 2009-es költségvetésben várhatóan 3500 milliárd forint szerepel az önkormányzatok oldalán, ebből az állami költségvetés 1422 milliárd forint támogatást biztosít a településeknek. A növekedés minden más ágazatnál nagyobb, 8,7 százalékos, de a források nagyobb részének, mintegy 60 százalékának biztosítása a településektől függ – mutatott rá.

A miniszter arra figyelmeztetett, hogy az önkormányzatok folyamatosan növekvő kötvénykibocsátása jelentős veszélyeket rejt magában. Ha működésre fordítják a pénzt, a nem túl távoli jövőben törlesztési problémák lehetnek, ami az eladósodás miatt elkerülhetetlenné teszi az állami beavatkozást.

Úgy fogalmazott: „a megyék a kötvénykibocsátással a saját sírjukat ássák”.

Az önkormányzati területet érintő jövő évi változásokról elmondta: a kormány és az önkormányzatok egyeztető fórumán konszenzus mutatkozik abban, hogy csökkenjen a képviselő-testületek létszáma. Megszűnne a bizonyos körben most kötelező könyvvizsgáló alkalmazása, a feladatot az Állami Számvevőszék venné át.

Kiterjesztenék a vagyonkezelői jogot a jogi személyiséggel rendelkező társulásokra is, és hatékonyabban lehetne fellépni a kötelező önkormányzati közszolgáltatási feladatok elmulasztása esetén. Enyhítenék a körjegyzőségek alapításának feltételeit, így a nem közvetlenül szomszédos települések is létrehozhatnának közös hivatalt.

Valamelyest erősítenék a polgármesterek és alpolgármesterek jogállását a testületekkel szemben, ugyanakkor azokon a településeken, ahol 500 vagy 1000 alatti a lakosok száma, csak társadalmi megbízatású polgármesterek lennének – sorolta Gyenesei István. Hozzáfűzte: erről még nincs végleges döntés.

Elmondta azt is, hogy az önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések pályázati lehetőségeit ismét szélesítenék, ehhez bővülne az állami forrás is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!