Hírek

2008.11.21. 15:09

Mi lett a széndioxid-kvóta eladásának bevételéből?

A Fidesz és a KDNP követeli a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a szén-dioxid kvóta eladásáról Belgiummal és Spanyolországgal kötött szerződéseket, és számoljon be arról, mire költötték a bevételeket - közölte Nagy Andor (KDNP), az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának alelnöke.

mti

A két ellenzéki szerint a kormány arra is köteles magyarázatot adni, miért "titkos körülmények" között adta el a szén-dioxid kibocsátási jogokat, miért nem nyílt árverseny keretében bonyolította az ügyletet, és milyen árpolitikát alakított ki. Közleményében Nagy Andor emlékeztetett arra, hogy Magyarország a Kiotói jegyzőkönyvben foglalt szén-dioxid kibocsátási kötelezettségvállalásai teljesítésével a 2008-2012-es kereskedési  időszakban mintegy 70-80 millió tonna értékesíthető szén-dioxid vagyonhoz jutott, amelynek értéke meghaladja a másfél milliárd  eurót. Magyarország 2008-ban 2 millió egységnyi szén-dioxid kvótát adott el Belgiumnak, 6 milliót pedig Spanyolországnak.

„Felháborító és elfogadhatatlan, hogy a szerződéseket minden esetben nyílt árverés mellőzésével, zárt tárgyalások keretében kötötték meg, majd pedig titkosították őket” - írta Nagy Andor. A Fidesz és a KDNP azt javasolja, hogy a nyilvánosságot is bevonva ötpárti egyeztetés során dolgozzanak ki hosszú távú stratégiát a jelentős nemzeti vagyont képező, várhatóan több mint 250 milliárd forintnyi szén-dioxid kvóta felhasználására,  tartalékolására és értékesítésére, "hiszen az abból származó bevételeket kötelezően klímavédelmi beruházások támogatására kellene  fordítani".

A két párt felszólítja a kormányt, mutassa be a 2009-es költségvetésben, hogy a szén-dioxid kvóta eladásából befolyt bevételeket milyen energiahatékonyságot és energiatakarékosságot  fejlesztő beruházások támogatására fordítják - szerepel Nagy Andor  közleményében. Azt is követelik a kormánytól, hogy a gazdasági válságra tekintettel kiemelten támogassa a megújuló energia szektorban tevékenykedő magyar kis- és középvállalkozásokat a befolyó  bevételekből kiírt pályázatokon keresztül, mivel azok munkahelyeket  hozhatnak létre - áll a kommünikében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!