Hírek

2008.11.07. 16:13

MSZP: nincs több IMF dokumentum

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított hitelkeretről a már nyilvánosságra hozott kormányzati szándéknyilatkozaton túl nem lesz több dokumentum - mondta Tukacs István, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

BAMA

Csütörtöktől nyilvános annak a levélnek a tartalma, amelyben a magyar kormány kifejtette a fiskális és a monetáris politikára vonatkozó szándékait, valamint benyújtotta igényét az IMF által biztosított hitellehetőségre - emlékeztetett a szocialista képviselő. Hozzátette: további dokumentum még az IMF igazgatótanácsának döntése, ezen túlmenően viszont más "a két fél részéről születni nem fog".

Kérdésre válaszolva megerősítette: a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a két fél nem fog megállapodást aláírni. Mint mondta, ez a valutaalap esetében normális eljárás.Felesleges kívánalmaknak nevezte ezért mindazon követeléseket, hogy mindenki ismerhesse meg a hitelkerethez kötődő döntéseket, mivel azt már most is mindenki megteheti.

Kitért arra, hogy a költségvetési bizottság tagjai hétfőn, zárt ülésen megismerhették a még készülő szándéklevél tartalmát, amelyhez megjegyezést, kritikát fűzhettek.Tukacs István bírálta a Fidesz kijelentését a magyar bankok által igényelhető 600 milliárd forintos csomaggal kapcsolatban. Az emberek bankbetéteit és a vállalkozások működését garantálja ez az intézkedés - mondta.

"Kétségbe vonni azt a szándékot, amely (...) a garancia lehetőségét adja meg a bankoknak, nemcsak szakmaiatlan, hanem hazafiatlan is, hiszen ezekben a bankokban, amelyek számításba jöhetnek, a mi honfitársainknak a betétei vannak, a magyar vállalkozások finanszírozására szolgálnak" - fogalmazott.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke csütörtökön azt kérdezte, a magyar adófizetők kontójára felvett IMF-hitelből akarja-e megsegíteni a többségben külföldi tulajdonú, Magyarországon működő pénzintézeteket.
Tukacs István közölte: ezzel a csomaggal azt szeretnék elérni, hogy ugyanolyan feltételeket biztosítsanak a magyar bankoknak, mint az európai bankok zömének.Szerinte a Fidesznek és szövetségesének fáj, hogy a magyar kormány viszonylag gyors intézkedéssel nagyvonalú hitellehetőséget kapott az IMF-től és az EU-tól.

Úgy vélte, Varga Mihálynak, a költségvetési bizottság elnökének a szakmát kellene képviselnie, nem pedig a pártpolitikát. Mint mondta, Varga Mihálynak meg kellene fontolnia, hogy ha nem tud hazafiként viselkedni, lemondjon pozíciójáról.Tukacs István nem kívánt nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy egyes sajtóhírek szerint esélyes a közlekedési miniszteri posztra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!