Hírek

2008.11.29. 17:51

Romaellenes megmozdulás Kiskunlacházán

„Mondjuk ki végre, hogy elég volt!” – ez volt a jelmondata annak a fáklyás felvonulásnak, amelyet pénteken este tartottak Kiskunlacházán.

Wlcsek

A megmozdulás célja azt volt, hogy a helyiek tiltakozzanak az erőszak ellen, miután múlt vasárnap meggyilkoltak egy 14 éves helybéli lányt. A felvonulást a független polgármester, Répás József kezdeményezte, aki beszédében arról beszélt, már hónapok óta gyengül a település közbiztonsága. Emlékeztetett arra, hogy tavasszal megpróbáltak elrabolni egy kislányt, és egyre gyakoribbá váltak a lopásos és betöréses esetek.

Jóllehet egyelőre nem tudni, ki követte el a gyilkosságot, a független polgármester nem rejtette véka alá véleményét: „Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból!” – közölte a több ezres tömeg előtt. Répás szerint nem kielégítő a rendőri jelenlét Kiskunlacházán, ezért nyílt levelet intézett a közjogi méltóságoknak, amelyben egy állandó rendőrőrs felállítását és a polgárőrség hatáskörének kibővítését kéri.

A beszéd meghallgatása után a tömeg a gyilkosság helyszínére vonult, hogy ott mécseseket helyezzenek el. A felvonuláson a Magyar Gárda és a Gój motososok is képviseltették magukat, a nagy erőkkel felvonuló rendőrség több embertől szúró-vágó eszközöket kobzott el.

A helyi polgárőrök elmondása alapján a kiskunlacházi roma családok a napokban elhagyták a települést, s gyermekeiket is kivették az iskolából. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy továbbra is nagy erőkkel folytatják a nyomozást, de egyelőre nem árulnak el semmit az újabb fejleményekből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!