Hírek

2008.12.19. 14:13

Zebrán gázolt halálra egy nőt a rendőrfőkapitány

A teol.hu információi szerint dr. Berta Attila volt budapesti rendőrfőkapitány gázolta el a zebrán csütörtökön azt a 60 éves asszonyt, aki kórházba szállítás után életét vesztette.

AS Network - teol.hu

Dr. Varga Péter szekszárdi rendőrkapitány nem erősítette meg az értesülést, de nem is cáfolta. Mint mondta, a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében szakértők bevonásával vizsgálják. Személyiségi jogokra hivatkozva nem közölhetjük a baleset okozójának pontos kilétét – tette hozzá a kapitány.

Dr. Berta Attila egyébként volt titkárságvezető a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon, dolgozott a városi kapitányságon, majd ismét közlekedési osztályvezető lett a megyénél. 1991-ben nevezték ki megyei főkapitánnyá. Később rövid ideig e mellett Fejér megye főkapitányi tisztét is ellátta. 1997 januárjától 1998 augusztusáig állt a Budapesti Rendőr-főkapitányság élén.

Mint azt korábban már megírtuk a 60 év körüli asszonyt a megyei önkormányzat előtt, a Szent István tér melletti kijelölt gyalogátkelőhelyen ütötték el. Az asszony olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!