Hírek

2009.05.13. 16:34

Oda a gyulai kolbász? Ez a túra nem lesz jókedvű!

Aláírásgyűjtésbe kezdett a húskombinát megmentéséért a Gyula és vidéke termékszövetség. Helyi képviselők egy csoportja kolbásztúrát szervez, és az sem kizárt, hogy ha rosszabbra fordul a helyzet, civilek élőláncot alakítanak ki a cég előtt.

BEOL

A húskombinát megmentéséért, a kormányzati támogatás megítéléséért gyűjt aláírásokat a városban és környékén a Gyula és vidéke termékszövetség. Árgyelán Mihályné, a szervezet koordinátora szerint senki fog segíteni, ha a helybeliek nem emelik fel a szavukat - tudósít a beol.hu.

Aggódunk a cég, a dolgozók, a beszállítók és a Gyulai kolbász sorsa miatt. Ezért kérjük a kormányt, hogy találjon megoldást. Ha ez nem történik meg, élőláncot állítunk fel a bejáratnál — hangsúlyozta Árgyelán Mihályné. Az aláírásokat a szervezet több tagja elkezdte gyűjteni, terveik szerint még két héten át folytatják az akciót. Ezután a minisztériumba viszik az összegyűlt szignókat.

A minisztériumba készül a gyulai képviselők egy csoportja is, igaz, ők már hétfőn útnak indulnak. Alt Norbert szervező elmondta, a városi képviselő-testület által kedden elfogadott felterjesztést viszik el személyesen a szociális és munkaügyi tárcához, valamint a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumba. Akciójukat kolbásztúrának nevezték el, mert az összefogás erősítése érdekében minden útjukba eső településen megállnak, hogy felhívják a figyelmet a nagy hagyományokkal bíró cég helyzetére.

A gyulai kolbász sorsáról még itt is olvashat!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!