Hírek

2009.08.02. 11:45

Pokorny Lia terepasztal lett Siófokon

Színházi nézőtér a szabad ég alatt, félig fekvő zsöllye, ahová bikiniben hozzák az üdítőt. A siófoki nagystrandon szombat estére beugrott a helyzetgyakorlatokból építkező kultúra.

Sonline

A Coke Club megint olyat hozott össze, ami egyedülálló Magyarországon. A zene és lazulás magasiskolájának számító fehér homokos partszakasz ezúttal színházi nézőtérré alakult, ahol ezrek arcára varázsoltak derűs ábrázatot a televízióból jól ismert Beugró című műsor művészei. A megszokott négy székes kelléktár ezúttal két Salvador Dali női ajkakat megformáló strandkanapéval egészült ki, de más külső körülmény – ha csak a rock színpad sajátosságait figyelmen kívül hagyjuk – nem változott a tévében láthatótól.

Este háromnegyed kilenckor, a klasszikusnak is nevezhető nézőtér gyakorlatilag megtelt. Ülőhely már nem nagyon akadt, hiszen a közvetlen színpad előtti sorokban szivacsokból és törölközőkből lett ülő alkalmatosság, hátrébb a strandszékek és nyugágyak teltek meg napközben már humorra lepiruló emberekkel. Kicsit elkésve mi is állóhelyhez juthattunk csupán, amit – tekintve mégis csak valamiféle színházba jöttünk, ügyesen ülővé alakítottunk. Ennek ellenére mindenki láthatott mindent, hiszen a kivetítőre négy kamerából lőtték az improvizációs játékot, s a szemlélődést csak néha zavarták meg az ötéves kor alatt szabadjára engedett gyerekek, akiket nem kötött le az egyébként kifejezetten balatoni tematika köré görbített műsor.



Novák Péter, a produkció játékmestere pár perccel negyed tíz előtt szólította elsőként színpadra Pokorny Liát, akinek nem volt ismeretlen a siófoki beugrás, hiszen a Hungária Icon-koncereten már találkozhattunk itt vele. A színésznő egyből bőrgyógyászi feladatokat kapott bemutatkozásként, s így rögtön azt próbálta megfejteni, miért zöldült be Novák Péter bőre (zöld pólóban és nadrágban volt). Kálloy Molnár Péter koncert-security kőbunkó őreként lépett másodikként a deszkákra, amit Szabó Győző balatoni csajozós dumái szakították félénken félbe, mert hódítani akart, de rettegett a nők közelségétől. Rudolf Péter kezdő fesztiválszervezőként debütált, és így a négyes máris totális helyzetkáoszt kerekíthetett az első tíz percben.

A Beugróról szóló teljes bejegyzést itt találod!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!