Hírek

2009.08.17. 17:23

Senki sem hibázott, de Demszky mindenkit meneszt

Hova dagadhat még a BKV végkielégítési botránya? A főpolgármesternél betelt a pohár, a cég vezérigazgatóját megvezették, az ÁSZ pedig nem tudja visszaszerezni a kifizetett milliókat.

VG Online

Ismét nem hozott  személyi döntéseket a BKV felügyelőbizottsága (fb), mert a belső ellenőrzés szerint Kocsis István vezérigazgatónak hamis információkat adott át elődje a volt humánpolitikai igazgató, Szalainé Szilágyi Eleonóra 100 millió forintos végkielégítésével kapcsolatban. „Sem az összeg, sem a körülmények nem voltak helyesek, ezért nem hozott a bizottság elmarasztaló döntést” – nyilatkozta Vitézy Dávid.

Az fb Fidesz által delegált tagja hozzátette: Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók, illetve Szalainé Szilágyi Eleonóra felelősségét a rendőrségi nyomozás fogja tisztázni. A Székely Gábor vezette grémium mindössze arra kérte a BKV-t, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat Szalainéval a végkielégítés visszafizetéséről, s ha ez nem végződik sikerrel, akkor terelje jogi útra az ügyet.

Ülésezett a Főpolgármesteri Kabinet is, ahol Demszky Gábor teljes tisztújítást kezdeményezett a BKV igazgatóságában és felügyelőbizottságában (pár napja még kiállt a BKV-vezér mellett – a szerk.).

Az SZDSZ-es főpolgármester ötpárti egyeztetést hívott össze mára a BKV-nál történt végkielégítések miatt. Az egyeztetés célja nem a jövő héten lezáruló vizsgálat megelőlegezése, hanem új tulajdonosi ellenőrzési és felügyeleti struktúra kialakítása. Egy műtét utáni betegszabadságon lévő Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes állítólag szóban felajánlotta, hogy átadja a BKV felügyeleti jogát. H

Hagyó ezt cáfolta, Demszky viszont ebben a kérdésben koalíciós egyeztetést tart szükségesnek. „A BKV menedzsmentjét érintő döntéseket a vizsgálat lezárta után kell meghozni” – fogalmazott Demszky. Tudni kell, hogy a jelenlegi szabályozás alapján a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága dönthet arról, hogy felmenti-e posztjáról a BKV vezérigazgatóját. Ehhez a 13 fős testületben az öt szocialista képviselő mellett még két támogató szavazatra lenne szükség.

„Nincsen jogi felhatalmazása az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) arra, hogy átfogóan vizsgálja meg a főváros közlekedési cégét, igaz, erre kapacitása sem lenne” – mondta Kovács Árpád, a számvevőszék elnöke az Országgyűlés költségvetési bizottságának rendkívüli ülésén. Bár meghívták, mégsem jelent meg itt Kocsis István, a BKV vezérigazgatója, és nem jött el Székely Gábor, a BKV felügyelőbizottságának elnöke sem.

Kovács Árpád szerint a botrányos 100 milliós végkielégítést csak polgári peres úton lehetne visszaszerezni. Ha a szerződések megfelelőek, akkor a bíróság „bölcsességére” van bízva, hogy visszafizetteti-e a végkielégítést.

„A BKV évente 50 milliárd forintot meghaladó központi költségvetési támogatást kap, és sem a főváros vezetése, sem a cég vezetése nem ad számot arról, hogy mire költik ezt a támogatást” – magyarázta Domokos László. A fideszes képviselő bejelentette: a következő ülésre meghívják Demszky Gábort is, hogy tartson előadást a témában.

Kocsis nyugodtan alszik

„Nem foglalkozom politikai torzsalkodással. A 100 milliós végkielégítési összeget még a céghez érkezésem előtt öt hónappal fizették ki, a leköszönő vezérigazgató által készített átadás-átvételi jegyzőkönyvben ez az ügy azonban nem szerepelt” – mondta Kocsis István. A BKV vezérigazgatója nyugodtan alszik, mert a belső vizsgálatot azonnal elrendelte, amikor az ügy kipattant. „A végkielégítés, akár jogszerű volt, akár nem, vállalhatatlan” – szögezte le Kocsis.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!