Hírek

2009.10.11. 08:48

A valódi verseny csak indokoltan változtatna az áram árán

A valódi verseny az áramfogyasztóknak jobb szolgáltatást és alacsonyabb árakat hozna, illetve ha emelkedne is az ár, az csak a valóban indokolt mértékű lenne - ismertette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) álláspontját az árampiac jelenlegi helyzetével kapcsolatban az MTI-hez eljuttatott közleményben.

MTI Eco

A GVH úgy véli, a piacot torzító jelenségek felszámolása eredményezne valódi versenyt. A versenyhivatal a GVH Versenykultúra Központjának támogatásával készült tanulmány kapcsán tette közzé álláspontját.

Az elemzés, amit a Regionális Energia Kutató Központ (REKK) készített, megállapítja: versenytorzító hatású az, hogy az árampiac 2008 elején történt liberalizációja után a lakosságot és más kisfogyasztókat ellenőrzött áron ellátó egyetemes szolgáltatásra jogosultak körét kibővítettek. Ugyancsak torzító hatása van annak, hogy a hővel együtt termelt áram kötelező átvételére jogosult áramtermelők között "piacképes" erőművek is vannak, amelyek piaci alapon is értékesíthetnék a villamos energiát.

A REKK tanulmánya megjegyzi, hogy a kötelező átvétel a jelenlegi formájában garanciát jelent az erőműveknek, hogy a piacinál jóval magasabb árú energiájukat megvásárolják, de ennek árát a végfelhasználó fizeti meg.

A 2007 óta folyamatosan növekvő kötelező átvétel kedvezőtlenül hat a villamos energia végfelhasználói árára. A REKK tanulmánya sürgeti az áramtőzsde felállítását, ami a piac átláthatóságát szolgálná.

A tanulmány készítői és a GVH szakemberi úgy vélik, hogy a hatékony szabályozás oldhatná meg a piaci problémákat. Példaként említik a jelentős piaci erővel (jpe) rendelkező szolgáltatókra vonatkozó szabályozást, ami a "...megvalósítható visszaéléseket kívánja meghatározott kötelezettségek kiszabásával megakadályozni". Ez koncepcionálisan alkalmas eszköze a piaci verseny élénkítésének - áll a GVH közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!