Hírek

2009.10.15. 05:00

Támad a kartellkommandó

A besúgás ugyan továbbra is elmarad, de az idén a tavalyinál több versenyfelügyeleti eljárás indult

Kende Katalin

Az idén eddig a tavalyinál valamivel több versenyfelügyeleti eljárás indult kartellezés miatt. Az engedékenységre vonatkozó júniustól érvényes törvényi szabályozásnak azonban még nem érzékeli segítő hatását a Gazdasági Versenyhivatal.

A titkos szövetkezésre lépők összezárnak, legalábbis egyelőre nem élnek a feladás, besúgás, illetve az azzal járó kedvezmény lehetőségével. A kartellkommandó mindenesetre – a folyamatban lévő ügyeken túl – több gyanús esetben már úgymond forró nyomot követ, amelynek előbb-utóbb rajtaütésszerű céglátogatás lehet a vége. Ezt Szolnoky Péter, a csoport vezetője mondta a Világgazdaság érdeklődésére.

Utalt arra, hogy a tavasszal tartottak előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemlét négy kertészetben, mert feltételezésük szerint a vállalkozások a budapesti önkormányzatok parképítési közbeszerzési tenderein összejátszottak. Kartellgyanúba keveredtek a tankönyvkiadók is a szaktárca által kiírt pályázaton, valószínűsíthetően megállapodtak egymással azért, hogy sikerrel oszthassák fel egymás között a fogyatékos tanulók tankönyvi piacát. A kommandó jelenleg több mint tíz ügyben folytat vizsgálatot, közülük jó néhány aktát lassan lezárnak, és átadják a versenytanácsnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!