Hírek

2010.11.11. 17:45

Devizahitelek - Érdemes forintra váltani?

Egyértelmű élénkülésnek indult a kis- és középvállalkozások hitelezési piaca- hangzott el a kis- és középvállalkozóknak szóló Raiffeisen Üzlettárs Klub pécsi rendezvényén.

AS Network

Az eddigi konferenciákat az év hátralévő részében további tizenkét rendezvény követi még országszerte, többek között november 10-én Szekszárdon, november 11-én Kecskeméten, november 19-én Békéscsabán, december 2-án Egerben. A konferencián előadó szakemberek azt is kiemelték, hogy verseny is élénkül a kis- és középvállalati (kkv) szegmensben, igaz, csak azokért az ügyfelekért harcolnak a bankok, amelyek nyertesen kerültek ki a válságból. A bankok a korábbinál jobban megvizsgálják, hogy milyen célra nyújtanak hitelt, az árakat pedig a cégek kockázatossága alapján differenciálják: az alacsonyabb kockázatú cégek alacsonyabb kamattal kaphatnak kölcsönt, a magasabb kockázatúak magasabbal.

A folyamat részeként a vállalkozások is újra elkezdték versenyeztetni a bankokat. Amíg a válság előtt az ár csak a nyolcadik döntési szempont volt a hitelfelvétel előtt álló cégeknél, mára ez a harmadik helyre került.

Dercsényi György, a Raiffeisen Bank kisvállalati üzletágvezetője elmondta, hogy segítsenek a kkv-knak a jövőbeni hitelfelvételek esetében a hitelköltségeket jobban átlátniuk, bankjuk árazási stratégiát váltott. Átlátható, könnyen nyomon követhető BUBOR alapú árazást alkalmaznak és a THM-hez hasonló számítással segítenek a vállalkozásoknak megmutatni, hogy éves szinten mennyibe kerül egy hitel. A vállalkozások partnereként a fentieken túl úgy is igyekeznek támogatni a vállalati hitelezést, hogy bizonyos hiteleket induló költségek nélkül kínálnak a kkv-knak.

A rendezvény keretében a konferencia előadói a makrogazdasági trendek ismertetése mellett a kisvállalkozások döntéshozatalában fontos információkkal is segítették a vállalkozásokat. Az egyik ilyen kérdés a devizahitelezés, mely a lakossági jelzáloghitelezéssel ellentétben továbbra is fontos szerepet tölt be a kkv-k finanszírozásában (a teljes kkv-hitelállomány kb. 55%-a deviza alapú Magyarországon).

Az előadó szakemberek szerint egy vállalkozás természetes forint/deviza kitettségének ismeretében lehet eldönteni, hogy adott vállalkozás számára mi az optimális megoldás. Devizabevétellel (exportőr) rendelkező vállalkozások esetében van létjogosultsága a devizahitelezésnek, hiszen ilyenkor a vállalkozás a befolyó árbevételből törlesztheti hitelét, részben vagy egészében eliminálva az árfolyamkockázatot.

A forint árbevételű kisvállalatok többsége számára a devizahiteleknél szignifikánsan kisebb kockázatú, biztonságosabb forinthitel felvétel ajánlott, a spekulációs célú devizahitel felvétel helyett.

A devizahiteleknél az a nagy kérdés jelen pillanatban, hogy érdemes-e forintra váltani?  Dercsényi szerint, ha a finanszírozott vállalkozás stabil, biztos pénzügyi tartalékai vannak, az árfolyam- és a kamatkockázatok gondos elemzése után érdemes lehet a hitelt devizában hagyni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!