Hírek

2010.11.24. 18:41

Két kiállítás – mourinhósan

A Bajnokok Ligája kedd esti csoportmérkőzésén a Real Madrid simán lefutballozta az Ajaxot. A találkozó mégsem a négy szép gól, hanem Xabi Alonso és Sergio Ramos kiállítása miatt marad emlékezetes. A UEFA is vizsgálatot indíthat.

K. Mayer András

Nincs még egy olyan pofátlan edző a világon, mint José Mourinho. Az Ajax – Real meccs vége felé, már 0-4-es állásnál előbb Xabi Alonsót (87.), majd néhány perccel Sergio Ramost (90.) állíttatta ki időhúzással. Aki látta a találkozót, annak teljesen nyilvánvaló a simli: mindkét játékos addig húzta az időt újra és újra nekifutva a labdának, vagy éppen a sportszárat akkurátusan igazgatva, amíg ki nem harcolta második sárga lapját.

Tették mindezt azért, mert a két spanyol futballistának már volt egy-egy sárgája a korábbi csoportmérkőzésekről, és miután mindketten kaptak egy újabb figyelmeztetést a hollandiai meccsen, az Auxerre elleni utolsó csoportmeccsen veszélyben lettek volna. Ha ugyanis azon is sárga lapot kapnak, akkor lemaradtak volna a nyolcaddöntő első összecsapásáról. Az UEFA szabályai szerint ugyanis három különböző meccsen kapott sárga lap után jár egy mérkőzésre szóló eltiltás, majd ezután minden második sárga után kell kihagyni egy összecsapást, és ebben az idényben nem törlik el a lapokat a sorozat során. Így most Xabi Alonso és Sergio Ramos is letöltik eltiltásukat az Auxerre elleni, már tét nélküli összecsapáson, a nyolcaddöntőre pedig tiszta lappal érkeznek.

Ha megússzák ennyivel! Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ugyanis a játékvezetői jelentés beérkezése után dönt arról, vizsgálatot indít-e annak kiderítésére, hogy vajon a két játékos szándékosan állíttatta-e ki magát. Ha komolyan gondolja a szövetség, akkor a felvételek alapján nyugodtan megteheti a megfelelő lépéseket – más kérdés, hogy ilyesmire nyilvánvalóan nincsen semmiféle szabály. A két kiállítást ugyanis több feltűnő momentum előzte meg. José Mourinho néhány perccel Alonso piros lapja előtt a pálya mellett beszélt a játékossal. Ezután a kispadon Jerzy Dudek tartalékkapusnak súgott valamit, aki aztán szólt a pályán álló hálóőrnek, Iker Casillasnak, ő pedig kisvártatva Ramosnak mondott valamit a pályán. A kiállítások után egyikük sem reklamált, sőt, Ramos még kezet is fogott Craig Thomson játékvezetővel.


Ugye senki sem csodálkozik azon, hogy Mourinho teljesen másképp látta a történteket?
– Nem tetszett, hogy annyi lapot osztott ki a játékvezető egy lefutott meccsen. Itt is, ott is osztogatta a figyelmeztetéseket. Az utolsó kettőt naiv dolgok miatt kaptuk, bár az Auxerre elleni találkozó nem olyan fontos a jövőre nézve... Több játékossal is beszélgettem a meccs alatt, nem csak Ramosszal és Alonsóval. A történetet el kell adni, de a  legfontosabb, hogy 4-0-ra nyertünk, és egy fantasztikus meccsünk volt. Inkább erről beszéljünk, ne másról! – mondta Mourinho.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!