Hírek

2010.11.10. 07:57

Megváltozik a Coop

Diszkontok helyett minőségi boltokat hoz létre az élelmiszer-kereskedelmi hálózat.

VG

A következő két év alatt teljesen megújul a Coop üzletlánc közel háromezer egysége. Erre azért van szükség, mert a boltok jelenlegi arculata egyidős az éppen 15 éves üzlethálózattal – mondta el lapunknak Murányi László, a háromezer saját felirat alatt működő bolt mellett további kétezret ellátó Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója.

A részvénytársaság közgyűlése májusban azt követően döntött a több mint 1,5 milliárd forintos átalakítási programról, hogy tíz, új arculattal ellátott üzlettel tesztelték a fogyasztók és beszállítók reakcióját. A tesztüzletek között volt a Coop-lánc legnagyobb forgalmú egysége, a közel ezer négyzetméteres Miskolci Árucsarnok. A csarnok üzemeltetője, az Unió Coop Zrt. beruházásának értéke meghaladta a 200 millió forintot, ennek révén az egység az új Coop-kategorizálás szerint megkapta a Coop Szuper nevet.

Az új besorolás alapvetően a szolgáltatási színvonal alapján történik, és lesznek Coop Szuper, Coop ABC, Mini Coop boltok. A Coop Szuperben kötelező a cégcsoport integrált informatikai rendszerének alkalmazása, a törzsvásárlói kártya elfogadása, a látványpékségek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!