Hírek

2010.12.10. 08:24

Gyurcsány csak az MSZP-ben reménykedhet

Gyurcsány Ferenc az MSZP-n kívül nem tud hosszabb távon életképes alakulatot létrehozni - mondta Wéber Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. Ezért a szociológus szerint a volt miniszterelnök-pártelnök mindent megtesz azért, hogy az MSZP-n belül maradjon meghatározó politikai személyiség.

Inforádió

Voltak időszakok, amikor úgy tűnt, nyugvópontra jut Gyurcsány Ferenc pozíciója a pártban. Akkor még azt mondta, hogy nem akar semmit, nem akar se pártelnök, se többé miniszterelnök lenni - mondta Wéber Attila az Inforádió Aréna című műsorában.

Egy hónappal ezelőtt még úgy tűnt, mintha a szocialista vezetők között egyetértés lenne abban, hogy Gyurcsányt a háttérbe kell szorítani. Erre a volt miniszterelnök egyre nagyobb aktivitással reagált, a platformja pedig alakulófélben volt. A szociológus úgy véli, hogy az egyik ütközet ekörül alakul majd ki.

A szakember emlékeztetett arra, hogy ezen a hétvégén áll össze egy igazoló bizottság, amely eldönti majd, megfelel-e ez az alakulat azoknak a követelményeknek, amelyek szerint platformmá válhat az MSZP-n belül.

Ez a döntés azonban nem születik meg konfliktusmentesen - szögezte le Wéber Attila, aki hangsúlyozta, hogy nem ideológiai vita lesz, hanem alapszabályi kérdésként jelenik majd meg. Ez azonban csak ürügyül szolgál a hatalmi próbához - tette hozzá.

Ha Gyurcsány nem tudja elfoglalni a pártot, akkor az MSZP-n kívül nem tud hosszabb távon életképes alakulatot létrehozni - és ezzel ő is tisztában van. Tehát az utolsó leheletéig megpróbál a párton belül dominálni - vélekedett a szakember.

Azt még nem lehet előre megmondani, hogy ez az utolsó pillanat mikor jön el. Az viszont biztos, hogy Gyurcsány tudja: ha kiválik, vagy kikényszerítik, akkor jóval kevesebb esélye lesz bármilyen szerepet játszania a magyar közéletben - fejtette ki Wéber Attila.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!