Hírek

2011.12.16. 13:10

Idő előtt hazautazott az IMF-küldöttség

Megszakadt Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság közötti tárgyalás az elővigyázatossági hitelről - közölte Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője az MTI-vel péntek délután.

MTI

A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság küldöttsége, megszakítva a tárgyalásokat Magyarországgal az elővigyázatossági hitelkeretről, pénteken elutazott Budapestről - mondta el az MTI-nek Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője.

Amadeu Altafaj Tardio közölte: az Olli Rehn által meghozott döntés összefüggésben van a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal.

Az IMF és az EU küldöttsége kedden négy napra érkezett Magyarországra, látogatásuk informális volt, célja pedig a januárban kezdődő hivatalos tár



Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője az MTI-nek korábban elmondta: egyeztetéseket folytatnak a hatóságokkal és tájékozódnak a költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről.
   
Iryna Ivaschenko emlékeztetett: az IMF és az Európai Bizottság november 21-én kapott egy esetleges pénzügyi segítségre vonatkozó kérést a magyar hatóságoktól, amelyek jelezték, hogy az IMF és az Európai Bizottság által esetlegesen nyújtandó támogatást elővigyázatosságiként kezelnék.
   
A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal.

Gyengült a forint a fontosabb főbb devizákkal szemben pénteken arra a hírre, hogy a tervezettnél egy nappal hamarabb elutazott Budapestről a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság delegációja, amely előzetes megbeszéléseket folytatott a magyar kormánnyal.

Az eurót késő délután 304,94 forinton jegyezték a délelőtti 301,41 forint és a csütörtök délutáni 301,85 forint után. A piacon várják az EU-IMF konzultációkkal kapcsolatos további híreket, valamint a mostani egyeztetés váratlan befejezésével kapcsolatos értékeléseket. A kereskedők mindenesetre nem számítanak arra, hogy az euró árfolyama 300 forint alá kerüljön a közeljövőben, holott a héten a jegyzés megközelítette ezt a szintet.


MTI Gyengült a forint a fontosabb főbb devizákkal szemben pénteken arra a hírre, hogy a tervezettnél egy nappal hamarabb elutazott Budapestről a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság delegációja, amely előzetes megbeszéléseket folytatott a magyar kormánnyal.

Az eurót késő délután 304,94 forinton jegyezték a délelőtti 301,41 forint és a csütörtök délutáni 301,85 forint után. A piacon várják az EU-IMF konzultációkkal kapcsolatos további híreket, valamint a mostani egyeztetés váratlan befejezésével kapcsolatos értékeléseket. A kereskedők mindenesetre nem számítanak arra, hogy az euró árfolyama 300 forint alá kerüljön a közeljövőben, holott a héten a jegyzés megközelítette ezt a szintet. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!