Hírek

2013.06.15. 09:47

Tizenhét Győr megyei településen kell fertőtleníteni

Győr-Moson-Sopronban tizenhét településen van szükség az árvíz utáni fertőtlenítésre - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője szombaton az MTI-vel.

MTI

Dobos Viktória hadnagy elmondta: Nagybajcson, Dunaszegen és Győrladaméron pénteken elvégezték már ezt a feladatot, a fennmaradó tizennégy településen pedig a következő napokban hajtják végre.

A szóvivő pénteken adott tájékoztatást arról, hogy megkezdődött Győr-Moson-Sopron megyében az árvíz utáni fertőtlenítés és helyreállítás, előbbi mintegy egymillió négyzetméteres területet, utóbbi kétszáz kilométeres szakaszt érint. Azt is jelezte: szombaton 15 településen megkezdődik a szúnyogirtás is.

Mint kifejtette, az ütemterv szerint a legfontosabb feladat a közutak és a vasútvonalak megtisztítása, felszabadítása annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb, korlátozások nélkül megindulhasson a közlekedés. Szintén kiemelt tennivaló a belterületi részek és a fakadóvízzel érintett területek megtisztítása. A mentesítő-helyreállító munka következő szakaszában a településeken belül épített ideiglenes védműveket bontják el, a munkálatokat az önkormányzat szervezi közmunkások, fogvatartottak és önkéntesek bevonásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!