Hírek

2017.04.19. 07:45

Egészségügy: nagyobb béremelést terveznek

A tervezettnél nagyobb mértékben kell növelni idén az egészségügyiek jövedelmét, hogy ne vesszenek el a tavalyi bérmegállapodáskor kiharcolt előnyök.

MW

A Magyar Idők szerint a szakállamtitkárság már elkészítette előterjesztését, amely az ápolókra, az orvosokra, a gyógyszerészekre és az egyéb egészségügyi dolgozókra is kiterjed. Emellett arra is javaslatot tesz a kormánynak, hogy a bérmegállapodás valóban ágazati legyen, vagyis attól függetlenül illesse meg az orvosokat, ápolókat, egyéb egészségügyieket, hogy ki a fenntartója a munkahelyüknek. A bérfelzárkóztatás azért sürgető, mert anélkül semmivé olvad az utóbbi évtizedek legjelentősebb, tavaly tető alá hozott, többlépcsős ágazati bérfejlesztése. Ennek köszönhetően az egészségügyiek átlagbére már magasabb a nemzetgazdasági átlagnál.
Időközben azonban az egész munkaerőpiacon volt bérnövekedés, hiszen januártól a minimálbér 15, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal emelkedett, és nőtt a kulturális területen, valamint a kormányhivatalokban dolgozók bére is.



Az egészségügyi államtitkárág egy olyan bértábláról egyeztet hónapok óta a gazdasági tárcával, amely visszaállítja a tavaly júniusi bérmegállapodáskor kialakult tábla belső arányait az egyes bérkategóriák között. Idén az eredeti tervek szerint november 1-jétől további bruttó 100 ezer forinttal nőne a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek alapbére,
a szakdolgozók pedig átlagosan 12 százalékos emelésre számíthatnának. A bérfelzárkózás megőrzésére azonban ennél többre lenne szükség. Az államtitkárság javasolja a bérrendezés szektorsemlegessé tételét is.
Ezzel eleget tennének annak az érdekképviseleti követelésnek is, miszerint a bérmegállapodás csak akkor nevezhető ágazatinak, ha az valóban minden egészségügyi dolgozóra kiterjed.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!