SZOLNOK

2017.09.20. 17:25

1928-ban megálmodta 2001. szeptember 11-ét a magyar utazó

1938 áprilisában kövérkés, harmincas férfi szállt le Szolnokon a pesti gyorsról, majd a városi rendőrkapitányság felé vette az útját, ahol már várták.

1. New York-i felhőkarcoló… 2. …és ahogy Bíró elmondása alapján Chiovini Ferenc megrajzolta

Forrás: Kósa Károly

Mint a budapesti főkapitányságon szolgáló kollégától, tőle vártak egy helyi gyilkosság felderítésében segítséget. A korabeli Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok tudósítása szerint Kele József rövidesen közölte velük, hogy a keresett személy, Moldoványi István holtteste a Dohánybeváltó környékén található, de arról sajnos nem adott hírt a lap, hogy a rendőrtisztviselő feltételezése igaznak bizonyult-e.

Feltehetően igen, mert a legtöbb esetben bizonyíthatóan sikeres volt a nem mindennapi eszközökkel dolgozó kolléga.

Kele ugyanis a rendőrség léleklátójaként pusztán megérzéseire hagyatkozva kutatta fel a különböző bűntettek áldozatait, és számos gyilkos kezén kattant az ő révén a bilincs.

Kele József munkásságát részletesen dokumentálták, ami hitelesítheti, hogy valóban léteznek meglátások. Így az alábbi történet, melyet Kósa Károly szolnoki helytörténész jóvoltából ismertetünk, nem lehet csupán a fantázia műve.

Ez a história azok közé tartozik, amikben a szeptember 11-i New York-i merénylet után felfedezték a katasztrófa előhírnökét, meglátását. Nyugaton is jelent meg hasonló könyv, de mint a szolnoki helytörténész közreadta, mi is büszkélkedhetünk ilyennel.

A történet 1928-ban kezdődött, amikor a szolnoki és fegyverneki kötődésű Bíró Zoltán az Egyesült Államokba utazott, a New York-i Kossuth-szobor avatására. Utazása alapján később könyvet írt Amerika – magyarok a modern csodák világában címmel, ebben számol be egy különös álmáról.

 

1. New York-i felhőkarcoló 2. és ahogy Bíró elmondása alapján Chiovini Ferenc megrajzolta
Forrás: Kósa Károly

Amiket leírt, ma kísértetiesen ismerősnek tűnnek:

„Egyszer csak az utcára kerültem s a közeli Times Square felé tartok… De mit látok? … A Times Building és felhőkarcoló szomszédai rettentő képet mutatnak. Égettek, kormosak, összetöröttek; tetejükön kiállnak a vasvázak és összehajolva, széjjelborzolva merednek égnek.

Előttük kő- és vasváztörmelék zárja el az utat s közöttük autóroncsok és emberi hullák hevernek mindenütt. Mi történt itt? Nem tudom semmi okát adni, de így van, ez a szörnyű valóság.

Valami eszeveszett recsegő durranás ráz meg mindent, mintha a pokol kapuit csapta volna be mögöttem az alvilág szele. Rohanva menekülök a felém hajló lámpaoszlopok és a felhőkarcolók utánam nyúló acélkarjai elől…”

Bíró Zoltán reggel elmesélte látomását lakótársának, aki kioktatta: „hogy álmodhatott ilyen ostobaságokat? Hát nem tudja, hogy Amerikában vagyunk, nem Európában?”

„Ez 1928-ban volt, azóta megtörtént 2001. szeptember 11-e”

Könyve népszerű volt

Bíró Zoltán könyve nagyon népszerű lett, egymás után háromszor is kiadták. 1935-ben írt még egy könyvet „Fények és árnyak” címmel, amit a következő, általa szintén előre látott világháború elesettjeinek ajánlott.

Mivel egykori földbirtokosként volt itthon félnivalója, 1945-ben elhagyta az országot. Egykori látomása színhelyén, az Egyesült Államokban telepedett le, ahol már nem érte meg jóslata beteljesülését.

Szathmáry István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!