SZOLNOK

2017.07.14. 17:18

A betakarítás miatt függesztettek fel egy honvédségi lőgyakorlatot

Ürögdi László a megyeszékhely egy 6000 fából álló tenyőszigeti ültetvényen gazdálkodik munkásaival. A 14 hektáros területen ennélfogva komoly feladat a gyümölcs betakarítása, ám idén nem mentek könnyedén a munkálatok.

Hartai Gergely, Mészáros Géza

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

– Ma reggel fél 9 körül egy honvédségi biztonsági ember akarta elküldeni az ültetvényen dolgozó munkásaimat, mivel állítólag lőgyakorlat kezdődik a környéken... – panaszolta el búját-baját szerkesztőségünkben a cégvezető csütörtökön. Hozzátette, nem ez volt az egyetlen, amikor váratlan lőgyakorlat zavarta meg a kertgazdálkodást, épp tavaly is volt már hasonló eset.

– Korábban semmilyen írásos­ értesítést nem kaptam az eseményekről, bár a honvédség állította, elküldték részemre a szükséges tájékoztatást – magyarázta felháborodását, s kiemelte, egy akkora területen, mint amilyen az övé, a szüret halogatása komoly gazdasági károkat tud okozni, így a katonai művelet ideje alatt sem tehették volna meg, hogy leállnak a gyümölcsösbeli idénymunkával.

A cégvezető elmondta, óriási gazdasági hátránya keletkezett volna, így feltétlenül olyan megoldást kellett találni, amely egyszerre szolgálja a munkálatok nyugodt folytatását, valamint a katonai művelet megtartását.

– A honvédségtől azt az ígéretet kaptam, ha csütörtökön délután egy óráig befejezzük a gyümölcsök szedését, és azt követően megtartják a lőgyakorlatot, akkor másnap már nem jönnek a területre. Reméljük, így is történik majd – fejezte ki reményét a vállalkozó, aki szerint a környékben többen nehezményezték már a katonai tevékenységet.

– A szolnoki helyőrség és a város, illetve a lakosság, idevágóan gyümölcsöző jó kapcsolata régi keletű – válaszolt megkeresésünkre az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison települt MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred kommuni­kációs tisztje, Csajbók József főhadnagy.

– A Magyar Honvédségben katonás rend uralkodik, így azt is el kell mondjam az ügy kapcsán, hogy a betervezett lőgyakorlat időpontjáról már jó előre értesítést küldtünk ki a területen érintett termőföldek és mezőgazdasági ingatlanok tulajdonosainak, bérlőinek. Erre egyébiránt jogszabály és a szabályzat is kötelezi a honvédséget.

– A katonai biztonsági szolgálat helyesen járt el akkor, amikor távozásra szólította fel az említett gazdálkodót, hiszen legelsőként az emberéletet kell biztosítani, aztán folyhat az egyeztetés. Természetesen az érintett katonai csoport is azonnal felhagyott a feladatával. Nem azt firtattuk, hogy az értesítés megérkezett-e, hanem a Magyar Honvédség és a szolnoki helyőrség megítélése, valamint a lakossággal fenn­álló említett évszázados jó kapcsolat miatt azonnal kompromisszumos megoldásra törekedtünk.

Képünk illusztráció
Forrás: Shutterstock

– Az egyeztetést követően megállapodunk a gazdálkodóval, hogy azon a napon délután egy óráig dolgoznak, majd a munkások elhagyják a gyümölcsöst, ahol szilvát, birset és kajszit szedtek, és a katonák fél kettőkor, a terület teljes biztosítása után és az ott élők és dolgozók biztonsága mellett megkezdhetik a lőgyakorlatot. Ez így is történt. Köszönet a rugalmasságért a gazdálkodónak – hangsúlyozta Csajbók József.

Amerikaiak gyakorlatoztak volna?

Mint arról lapunk is tudósított, a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred komponensparancsnoksága alatt zajlik a több ország területét és több NATO-tagállam védelmi erejét érintő, június 23. és július 26. között zajló, Black Swan 2017 elnevezésű különleges műveleti hadászati gyakorlata.

Hivatalos helyről meg nem erősített információink szerint az Európában Állo­másozó Amerikai Különleges Műveleti Erők (SOCEUR), valamint az Európában Állomásozó Amerikai Szárazföldi Erők (USAEUR) parancsnoksága alatt szolgáló amerikai katonák tartottak tervezett lőgyakorlatot a szolnoki tenyőszigeti katonai lőtéren. Az erről szóló értesítést ugyan a Magyar Honvédség az érintetteknek megküldte, ám lehet, hogy a tájékoztatás nem mindenhová ért el...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!