VÍZILABDA

2017.07.18. 12:50

Faragó Tamás ismét Eb-re készül a lányokkal

Egy héten át Mezőtúron készült az U17-es leány válogatott az augusztusi korosztályos Európa-bajnokságra. Az edzőtábor mintegy záróakkordjaként a környékbeli pólóspalánták úgynevezett toborzó keretében adtak számot tudásukról Faragó Tamásnak, a női utánpótlás-válogatottak szövetségi kapitányának. Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok pólóssal a toborzó napján beszélgettünk.

Pabar Gyula

Faragó Tamás nem tud elszakadni a vízilabdától

Fotó: Nagy Kornél

– Szemmel láthatóan jól érzi magát Mezőtúron...

– Hogyne, elvégre itt otthon vagyok. Szorosan kötődöm a városhoz, a feleségem idevaló, engem pedig 2008-ban a város díszpolgárának választottak. A helybéliek nagyon közvetlenek, ezért sok ismerőst, barátot sikerült szereznem az évek során.

– Ráadásul – talán ez részben nekem is köszönhető (minden évben Mezőtúr ad otthont a Faragó Tamás fémjelezte Rose Kupa elnevezésű országos utánpótlástornának – a szerk.) – az emberek rendkívül megszerették a vízilabdát, és olyan körülményeket teremtettek, amit sok helyen megirigyelnének.

– Július közepét írunk, ami azt jelenti, hogy nyakunkon a korosztályos Európa-bajnokság. Hogyan alakul a válogatott programja?

– Kétségtelenül mozgalmas időszak vár a lányokra. Hathetesre terveztük a felkészülést Petőváry Zsolt kollégámmal, így ez a mezőtúri edzőtábor még csak a kezdet. De nyilván, ide sem azért jöttünk, hogy pihenjünk. Napi kétszer két óra vízi és egy-egy óra szárazföldi edzést vezényeltünk a lányoknak. Levezetésképp pedig videóztunk, ahol a leendő ellenfeleket elemeztük ki, valamint megbeszéltük a taktikát.

– Milyen célkitűzéssel vágnak neki az Eb-nek?

„Szeretnénk érmet nyerni. Aki Magyarországon erre a sportágra adja a fejét, annak el kell fogadnia, hogy az emberek minden körülmények között érmet várnak tőle.”

– Ezzel együtt kell élni, és nem tehernek, sokkal inkább megtiszteltetésnek kell venni. A sorsolás úgy hozta, hogy a második napon már az oroszokkal mérkőzünk, ami nem lesz könnyű dió. Viszont, ha azt az akadályt sikerül megugranunk, akkor jó eséllyel az elődöntőben folytathatjuk.

– Ha már az érem szóba került. Megkerülhetetlen a kérdés, mit vár felnőtt csapatainktól a vizes-világbajnokságon?

– Nyilván minden játékos számára óriási lehetőség, hogy hazai közönség előtt játszhat. Ugyanakkor én pont ettől féltem a mieinket, nehogy ez a visszájára süljön el. Klubszinten az már jónak számít, ha egy-egy meccsre több százan kíváncsiak, itt viszont több ezer ember előtt kell majd bizonyítani.

Faragó Tamás nem tud elszakadni a vízilabdától
Fotós: Nagy Kornél

– Azt gondolom, a lányoktól a négy közé jutás a minimum elvárás, és ott egy ki-ki meccsen a döntőbe kerülés, ezzel párhuzamosan az éremszerzés is meglehet. A mostani formájukat elnézve, a legnagyobb favoritnak tartott Amerikát is legyőzhetik.

– A fiúknál már árnyaltabb a kép, hiszen az elmúlt időszakban olyan válogatottak is felnőttek a világ elitjéhez, amelyek tíz évvel ezelőtt jóformán még sehol sem voltak. A negyeddöntő kötelező, onnan pedig majd meglátjuk.

– Már többször is felvetette, miszerint más sportágakhoz hasonlóan, a vízilabdát is fogyaszthatóbbá kellene tenni az átlagnéző számára. Ha ez ügyben nem történik változás, akkor az akár a jövőjét is veszélyeztetheti?

– Egy sportág népszerűségét az igazolt versenyzők és a nézők száma jelzi, és ebből hazánkban nincs túl sok. Az embereket egyre kevésbé köti le ez az egész, mert a helyszínen, de sokszor még a televízión keresztül sem egyértelmű számukra, hogy valójában mi is történik a vízben, ezért rohamosan csökken a póló népszerűsége.

– Szabálymódosításokra lenne szükség, illetve a marketingen is változtatni kellene. Ha például a dartsot vagy a tollaslabdát nézhetővé lehetett tenni, akkor pont a vízilabdát ne lehetne? Ugyanakkor a jövője miatt egy darabig még biztosan nem kell aggódnunk, mivel Amerikában, Kanadában és Ausztráliában is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, főleg a nők körében.

Tonóról néhány mondatban

Név: Faragó Tamás

Született: 1952. 08. 05.

Posztja: átlövő (jobbkezes)

Klubjai: BVSC (1965–69), Vasas (1969–84), Düsseldorfer SC (német, 1984–87), RN Arenzano (olasz, 1987–89).

Válogatottság: 258

Legjobb eredményei

Olimpia: 1976, Montreal (arany)

Világbajnokság: 1973, Belgrád (arany)

Európa-bajnokság: 1974, Bécs, 1977, Jönköping (arany)

Magyar bajnokság: 9-szeres bajnok a Vasassal (1975, 1976, 1977, 1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984)

Német bajnokság: bronzérmes a Düsseldorfer SC-vel (1986)

Edzői pályafutása: a juniorválogatott szövetségi kapitányaként Eb-bronzéremig vezette csapatát (1990), a Vasas vezetőedzőjeként két magyar bajnoki ezüstérmet és két Magyar Kupát nyert (1996, 1997), a női válogatott szövetségi kapitányaként világbajnoki, Európa-bajnoki és világkupa-győzelmet szerzett (2000–05), napjainkban a női utánpótlás-válogatottak szövetségi kapitánya (2015 szeptemberétől).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!