Közélet

2017.06.22. 16:30

Idén is sokakat vonzott a tiszavirágzás

Minden év júniusában nagy várakozás előzi meg a kérészrajzást megyénkben. A jászkunsági és szolnoki Tisza szakaszon igazi élményszámba megy a rövidéletű, szapora tiszavirág rajzása, a folyó tisza-tavi szakaszán erre épülő túrákat is szerveznek.

Ujvári László

Az elmúlt két-három évben rendre elmaradt a térségben a néhány napig tartó kérészdömping, amikor rövid idő alatt többmilliós tömegben lehet látni a tiszavirágok násztáncát. Jellemzővé vált a két-három hétig tartó, elhúzódó tiszavirágzás.

- A folyó tisza-tavi szakaszán két héttel ezelőtt jelentek meg az első kérészek. A rajzás ezekben a napokban is tart, de már érezhetően a vége felé - mondta honlapunk kérdésére Szabics Gábor.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Idén is megcsodálhattuk a Tisza virágzását Fotó: Mészáros János
[/caption]

- Ezen a héten kedden volt a leglátványosabb repülés. Hétfőn már azt hittük vége az idei virágzásnak, mindössze pár száz egyedet láttunk aznap, erre kedden többmilliós rajzás következett - idézte fel a tiszafüred-örvényi Szabics Kikötő munkatársa, érzékeltetve a tiszavirágzás kiszámíthatatlanságát. Az időjárás és a vízállás nagy hatással van a népszerű jelenségre.

- Hűvös időben kezdődött, pont akkor, amikor egy kisebb árhullám vonult le a folyón. Ez nem tekinthető ideális körülménynek - magyarázta a szakember, miért húzódott el a tiszavirágzás.

Közismert, hogy minél tovább tart a rajzás, annál kisebb a látványos repülés esélye, bár a kérészek mindkét esetben hasonló példányszáman jönnek a felszínére, nem mindegy mennyi idő, három nap vagy három hét alatt.

Az ilyenkor szervezett csónaktúrák már évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek, idén is sokakat vonzott a virágzás. A lapunk által megkérdezett tisza-tavi kikötők kivétel nélkül népszerű túrákról számoltak be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!