Nagy port vert fel az ügy, érintette Nagyrévet, Tiszakürtöt, Cibakházát, Újkécskét, Mesterszállást, sőt még Karcagot is. Először kilenc sírt exhumáltak, bontottak fel, majd további nyolcat, később hatot. Olyan fiatal és idősebb embereket gyilkoltak meg arzénnel, a légypapírról leszedett méreggel, akik vagy öregek, betegek voltak, vagy hadirokkantak. Esetleg olyanok, akik italoztak és ütötték-verték a párjukat. De eltettek módosabb gazdákat is a jussért. Az elkövetők általában családtagok: feleségek, rokon nők, anyák voltak.
A levéltári adatok szerint összesen harminc nőt gyanúsítottak meg. Közülük kettő bizonyult ártatlannak. Azóta az elkövetők és az áldozatok is olyan temetőkben pihennek, amelyeket erdővé varázsoltak a tovatűnt évtizedek.
Azért mi még találtunk egy élő tanút, Gúnya Józsefné, született Balogh Mária személyében. Ő úgy kapcsolódik az eseményekhez, hogy az édesapja, Balogh Ferenc korábban kisbíró, majd Nagyréven halottkém volt. Ebben a faluban az ő házukban volt egy szoba: csendőrök pihenő- és vallatóhelye. Az édesapja jelen volt a sírok kihantolásánál, és az akkoriban 8-10 éves kislány sok mindent látott, hallott. Erről beszél.
Például olyasmit, hogy a múlt század húszas évei végén sok férj, apa, nagyapa, gazda hirtelen elhalálozott. Pedig több közülük beteg sem volt korábban. Mint minden titok, ez is egy véletlenen pattant ki. A tiszakürti piacon 1929 tavaszán két asszony, M. Józsefné és Sz. Eszter összeveszett. Kígyót-békát kiabáltak egymásra, azt, hogy miképpen tették el láb alól férfi családtagjaikat. A jussért, a földért vagy azért, mert már öregek, betegek voltak az áldozatok. Így kezdődött…
A csendőrök bizonyos Putri Pannit is bevittek, akinek az anyját a Tiszából húzták ki holtan. Kérdés, hogy kerülhetett oda, amikor már járni se tudott. A gyanúsítottat bevitték, de nem vallott. Erre a kakastollasok begyújttattak a sparheltbe. Amikor forró lett a teteje, rá akarták ültetni, de erre minden eszébe jutott. Az, hogy arzént etetett az anyjával, majd a halottat kétszer is kitolták éjjel taligán a Tiszához, mert először akkora köd volt, hogy nem találták a folyót. Panni 16 évet kapott, és benn, a dutyiban halt meg.
Sz. Mari néni nem volt válogatós: az apját, anyját, férjét is a teába tett méreggel küldte a másvilágra. Nyilvános kivégzésre ítélték, Szolnokon akasztották fel a bíróság udvarán.
V. Mariska az urát etette arzénnal, így a szegény jobblétre szenderült, ő meg özvegy lett. Így akarta, mert tetszett neki egy másik, falubeli legény. Kitudódott a turpisság, majd húsz évet ült a méregkeverő. Amikor kiengedték, a kiszemelt még mindig nőtlen volt, de nem vette el az özvegyet. — Nem vagyok bolond, hogy ha megun, engem is eltegyen… — így a legény.
Marika néni visszaemlékezése szerint az egész kitervelője egy már akkor is éltes bábaasszony, F.-né Zsuzsi néni volt. Tőle szerezték be a mérget, általában kevés pénzért és egy szekér rőzséért. Amikor jöttek letartóztatni a csendőrök, vitték magukkal a halottkémet, Balogh Ferencet is. A bábaasszony még kinézett a kerítés fölött, de mire a háromtagú menet eljutott hozzá, már holtan hevert a kút mellett. Nem csak másokat, magát is megmérgezte. A tettesek között volt akit felakasztottak, mások magukat kötötték fel a cellában, illetve otthon a kamrában. Az áldozatokkal rendszerint tízszer annyi mérget itattak meg, ami elég volt elpusztításukhoz. Hantjaikat napjainkban már a legtöbb helyen, faluban áthatolhatatlan dzsungel őrzi. Amikor a nagyrévi kocsmában érdeklődtem felőlük, a szép csaplárné így felelt: — Hallottam róluk az idősebbektől. De a sírokhoz nem lehet bemenni, akkora fák nőttek rajtuk, mellettük…
