FRISSÍTVE/SZOLNOK

2017.12.13. 12:11

Már baleset-megelőzési tanácsokat is hallhatunk a szolnoki buszokon (videó)

Új elemmel bővült a megyei rendőr-főkapitányság és a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. közös programja, melyet a bűnmegelőzés érdekében indítottak el.

Forrás: police.hu

Az elmúlt közel másfél évben különféle módon juttatták el a rendőrség bűnmegelőzési tanácsait az utazó közösséghez, többek között autóbuszokon, hangosbemondón keresztül is.

Korábban vagyonvédelemmel kapcsolatos felhívásokat halhattak a közlekedők, most azonban új hanganyagokkal bővült a paletta, melyek már a baleset-megelőzésre és az internetes bűnözésre is figyelmeztetnek – tudtuk meg Fekete Miklós ezredestől, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetőjétől a tegnap megtartott sajtótájékoztatón.

A mintegy huszonöt új mondatot a korábbiakhoz képest ezúttal két különböző női hangon hallhatják az autóbuszok utasai.

Kosztyó Gábor alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője kifejtette, hogy az egy-két bővített mondatban összefoglalt tanácsok azért hasznosak, mert minél többször hallunk valamit, annál jobban megragad a tudatunkban.

A közösségi közlekedést pedig jellemzően azok használják, akik a legvédtelenebbek, vagyis az idősek és a gyermekek.

Pásztor József a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. területi igazgatója arról beszélt, hogy a figyelemfelhívó szövegek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és az utazó közösségtől is pozitív értékelés érkezett vissza hozzájuk.

Makai Zoltán forgalmi üzemvezető a hanganyagok elkészítésének technikai hátterét mutatta be. Elmondta, hogy a két megálló között hallható hanganyagok a hangszínszabályzónak köszönhetően jobban érthetőek és hallhatóak, mint a korábbiak.

Volán hanganyagok

Bűnmegelőzés:

– Bezárta otthon az ajtót és ablakokat? Soha ne feledje elindulás előtt ellenőrizni ezeket!

– Ha nem a tömegközlekedést használja és kerékpárral indul útnak, mindig megfelelő helyre és megfelelő zárral rögzítse biciklijét!

– Ha hosszabb időre elutazik, kérje meg családtagjait, ismerőseit, esetleg szomszédjait, hogy figyeljenek otthonára a távolléte alatt!

– Ne feledje: Otthona hatékony védelmét szolgálják a riasztóberendezések, illetve a biztonsági szolgálatok távfelügyeleti rendszere is!

– Több napra elutazik és az élményeit rögtön megosztaná a twitteren, snapchaten, facebookon, vagy más közösségi felületen? Ne tegye! Távollétéről ne tájékoztasson idegeneket, ne jelentessen meg posztokat!

– Ne feledkezzen meg az alsóépületek, garázsok, műhelyek megfelelő védelméről is gondoskodni!

– Az udvaron hagyott tárgyak, szerszámok, kerékpárok felkelthetik a elkövetők figyelmét. Gondoskodjon ezek biztonságos elhelyezéséről!

– A téli tüzelővásárlásnál csak megbízható forrásból rendeljen! Az olcsóbb néha többe kerülhet!

– Óvakodjon a trükkös csalóktól, akik nyereménnyel, olcsó termékekkel károsíthatják meg!

– Ön nyert…hallatszik a telefonban. Nem is játszott, mégis nyert? Nem gyanús ez? A telefonos csalók általában nyeremények reményével próbálják megtéveszteni áldozatukat. Legyen óvatos és ne higgyen nekik! A telefontársaságok nem hirdetnek nyereménysorsolásokat!

Baleset-megelőzés:

– A téli közlekedése során legyen sokkal figyelmesebb, körültekintőbb és láthatóbb!

– Az úttestre csak akkor lépjen le, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről!

– Mindig legyen látható, akár gyalogosan akár kerékpárral közlekedik!

– A láthatósági mellény kötelező, lakott területen kívül és rossz látási viszonyok között!

– Ne keljen át az úttesten tiltott helyen illetve tilos jelzésen!

– Az autóbuszról leszállva nézzen körül, és az úttesten történő átkeléssel ne idézzen elő veszélyes helyzetet!

– Az autóbuszról leszállva azokon a helyeken, ahol kerékpárút is vezet, fokozott óvatossággal közlekedjen!

– Az ajándékok vásárlása és a karácsonyi készülődés közben is figyeljen a biztonságos, körültekintő közlekedésre, hiszen karácsony lesz jövőre is!

– Ha kerékpárral közlekedik, mielőtt kanyarodni kezdene, mindig nézzen hátra és ne feledkezzen meg az irányjelzésről sem!

– Segítsék és könnyítsék meg látás-és mozgássérült, valamint az idős és kisgyermekes embertársaik közlekedését!

Cz. N., police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!