Fazekasság

2018.01.23. 10:26

Nyugaton újra keresettek a kézzel készült termékek

A téli időszakban sincs ideje a pihenésre ­Kovács Karolinának. Az iparmű­vészeti egyetemet végzett keramikus az ünnepek előtt Buda­pesten, a Bazilika előtti kézművesvásárban vett részt termékeivel, most pedig egy nagyobb megrendelésen dolgozik.

Szilvási Zsuzsa

Nagy mennyiségben készülnek a kerámiák

Fotó: Mészáros János

Német partnerek keresték meg ugyanis azzal a megbízással, hogy nagy mennyiségben készítsen hasonló, ám mégsem egyforma kerámiákat.

A korábbi tendencia ugyanis megfordulni látszik. Nyugaton már csak nehezen lehet eladni az olcsó kínai tömegárut, a vásárlók inkább a kézzel készült termékeket veszik le a polcról, még ha jóval drágább is.

Ez a megrendelés köti le tehát az idejét, s természetesen készül a nyári szezonra is.

Amint a keramikus elmondta, nagyszabású alkotás tervei is körvonalazódnak a fejében. Hiába számít ugyanis Mezőtúr a fazekasság fővárosának, hiányzik a településről egy olyan köztéri alkotás, amely megfelelően jelképezné ezt.

Nagy mennyiségben készülnek a kerámiák
Fotós: Mészáros János

Karolinának évtizedes álma már ennek megvalósítása, ami most kézzel fogható közelségbe került…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!