Kovrig Ákos Anglia felé kacsingat

Kevés megyebeli labdarúgó mondhatja el magáról, hogy idegenlégiósként első osztályú csapatban szerepel. A kunhegyesi Kovrig Ákos ilyen.

Névjegy

Kovrig Ákos
Született: 1982. 06. 02.
Magasság: 186 cm
Súly: 84 kg
Családi állapot: kapcsolatban
Poszt: középpályás
Klubjai: Kunhegyes, BLC, Vasas, Kecskemét, Pápa, Hapoel Haifa (izrael I. osztály), Mattersburg (osztrák I. osztály)

Az egykoron Jászberényben szerepelt Sinkó Balázs és Potemkin Károly ma a Feröer-szigetek élvonalbeli bajnokságságában lép pályára hétről, hétre. Rajtuk kívül csupán egyetlen labdarúgó, Kovrig Ákos büszkélkedhet hasonló “besorolással”, ő viszont ráadásul tősgyökeres Szolnok megyei.

Kovrig Ákos Kunhegyesen, Szabó György kezei alatt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Tehetségére, szorgalmára hamar felfigyeltek az élvonalbeli klubok, s ifjúsági játékosként már a Vasas piros-kék mezét öltötte magára. Érdekes, Angyalföldön is találhatunk hozzá megyei kötődést, hiszen egyik mestere az a Simon Antal volt, aki aztán dolgozott a Szolnoki MÁV szakvezetőjeként is. A Fáy utcai együttesben mutatkozott be a hazai NB I-ben, majd kölcsönjátékosként Kecskeméten és Pápán is megfordult. Az idegenlégiós életbe az izraeli Hapoel Haifában kóstolt bele, mígnem 2007 nyarán kettő plusz egy éves szerződést kötött az ausztriai Mattersburg együttesével.

A védekező középpályás itthon töltötte a téli szabadságát, s a napokban utazott vissza osztrák csapatához. Amilyen jól sikerült neki az előző idény, annyira nem fut együttese szekere a 2008-2009-es bajnokságban. Míg a nyáron a klub legnagyobb sikerét, dobogós helyezést ünnepelhettek Kismartonban, jelenleg csak a kilencedik helyről várják a február végi folytatást. Ez különösen annak fényében riasztó, hogy mindössze tíz csapat alkotja az élvonalbeli bajnokság mezőnyét Ausztriában. Ákos az egész őszi idényt sérüléssel bajlódva játszotta végig, nem ritkán csak fájdalomcsillapítókkal tudta vállalni a mérkőzéseket.

— Sajnos nem a legszebb emlékeket őrzöm az elmúlt fél évről — felelte érdeklődésünkre Kovrig Ákos. — Már a nyári felkészülés során megsérültem, s attól kezdve egyszerűen nem volt időm kipihenni a nyavalyáimat. Folyamatosan kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódtam, de nem akartam kimaradni a csapatból, így inkább összeszorítottam a fogam és csináltam a dolgom. Hol részleges bokaszalag-szakadással küszködtem, hol csonthártya-gyulladás miatt szenvedtem. Mindezek ellenére tizenhárom mérkőzésen így is pályára léptem. Ráadásul játékoskeretünk meggyengült a tavalyihoz képest. Két meghatározó játékosunkat is elveszítettük, az egyikük éppen az Ditmar Klubauer, aki a klub valaha volt legjobb labdarúgója. Az új fiúk nehezen vették fel a bajnokság ritmusát, s nem tudták megfelelően pótolni a távozókat. Tavaly éppen a csapategységben volt az erőnk, ősszel azonban morálisan sem állt össze a gárda.

— Ezek szerint a tavasszal a kiesés elkerülése lesz a cél Mattersburgban?
— Szó sincs róla. Egyetlen találkozó kivételével ellenfeleink nem futballoztak le bennünket a pályáról, azaz egy kis szerencsével sokkal előrébb is tanyázhatnánk. Véleményem szerint ha sikerül megerősíteni a keretünketés felkészülésünk jól sikerül, a középmezőnyben végezhetünk.

— A nyáron lejár a szerződése, tudja már, hogyan alakul pályafutása?
— Júniusig él a kontraktusom, ám a klubnak opciós joga van egy évvel meghosszabbítani azt. Egyelőre nem beszéltünk még a folytatásról, karácsony előtt abban maradtam a vezetőkkel, hogy januárban elkezdjük a tárgyalásokat. Jól érzem magam Mattersburgban, a szurkolók és csapattársak is befogadtak, azaz szívesen maradnék. Ráadásul közel van Magyarországhoz, s ha elfog a honvágy, néhány óra alatt haza autózhatok Kunhegyesre.

A profi futballista élete azonban kiszámíthatatlan. Gyakran előfordul, hogy néhány évente nem csak csapatot, de akár országot is vált egy játékos. Kovrig Ákos is felkészült rá, hogy Izrael és Ausztria után esetleg egy újabb nemzet bajnokságában lép majd pályára 2009 őszén. Szíve szerint a Brit-szigetek felé venné az irányt, hiszen stílusához az angol foci áll a legközelebb. Hogy mi valósul meg az álmokból, nyárig kiderül.

pontatlan végjáték
Képtelenek voltak a góllövésre a világ legjobb támadói
Hószínű agancsos / 3 órája
Csodaszarvas járja az észak-magyarországi erdőségeket
A különleges állatot lencsevégre kapó természetfotós már tavaly is látta az állatot, amelynek egy társa is van.
Gyász
EMLÉKEZÉS DR. TÓTH JÓZSEFNÉ (született: Szabó Anna) Anika halálának 15. évfordulójára. 15. éve, hogy a földi világból örökre elmentél Nagy fájdalmunkra a csillagok közé költöztél. Elvitted magaddal a derűt, vidámságot, a fényt, a meleget, ránk hagytad az irántad érzett megbecsülést, szeretetet. A földön, a bolygón ugyan már nem találkozunk, de szívünkben, lelkünkben mindig itt vagy velünk. Életműved, tetteid nem halványulnak, örök pédakép maradsz a családnak, az utókornak. Férjed, gyermekeid, unokáid
,,Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még, Megtölteni szépséggel családod életét. Elmentél, s veled együtt eltünt a remény, de lelkünk egy darabja utadon elkísér." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nővérem, anyósunk, nagymamánk és dédikénk ECSEKI JÓZSEFNÉ (született: Bede Mária) életének 87. évében 2019. február 10-én örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. február 25-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik búcsúztatásán részt vesznek, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KOVÁCS JÓZSEFNÉ Gazdag Rozália volt törökszentmiklósi lakos 2019. február 17-én 91 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2019. február 21-én 11.00 órakor veszünk végső búcsút a törökszentmiklósi római katolikus temetőben. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. AGÓCS ZOLTÁNNÉ életének 94. évében elhunyt. Temetése 2019. február 21-én 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
,,Az igazi könnycsepp nem az, ami a szemünkből hullik, és végigcsorog az arcunkon, hanem, ami a szívünkből hullik, és végigcsorog a lelkünkön." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÁNÁSI ZSIGMOND nyugalmazott MÁV műszaki főfelügyelő életének 80. évében 2019. február 13-án elhunyt. Utolsó útjára 2019. február 22-én 14.00 órakor kísérhetik el az újszászi temetőben mindazok, akik ismerték és szerették. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló felesége és gyermekei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem, édesanyám BALÁZS BÉLÁNÉ (született: Pomázi Erzsébet) 2019. február 10-én, életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. február 22-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagy ravatalozójában. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS SÁRINGER JÓZSEF (1941-2009) halálának 10. évfordulójára. ,,Ne hidd, hogy feledni fogunk, a sors bármerre vezet." Szerető családja Törökszentmiklós
EMLÉKEZÉS SÁRKÁNY JÁNOS halálának 5. évfordulóján. ,,Nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem, melyet egy életen át hordozunk csendesen." Feleséged, fiaid és azok családjai
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy BOROS IMRE (anyja neve: Csák Franciska) életének 81. évében, hosszú betegség után örökre megpihent. Temetése 2019. február 20-án 16.00 órakor lesz a besenyszögi fenti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DARIDA ANDRÁS életének 48. évében, 2019. február 2-án elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 20-án 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik MAJZIK VILMOS temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Marcsi és családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÖLLŐSI JÁNOS (anyja neve: Csete Ilona) ÁÉV volt dolgozója, 2019. február 6-án 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 19-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy KAMUTI SÁNDOR nyá. vezérőrnagy 88 éves korában 2019. február 6-án elhunyt. Temetése 2019. február 20-án 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BEZERÉDY SÁNDOR ÖCSI 2019. február 12-én életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 26-án 11.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában. Hamvait ezt követően a Tisza hullámsírjába szórjuk. A szertartáson egy szál virággal emlékezünk. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS GÁL SÁNDOR halálának 1. évfordulójára. ,,Hogy egy Édesapa milyen drága kincs, csak az tudja, akinek már nincs. Drága jó szívét áldd meg Atyánk, s köszönjük, hogy ő lehetett a mi drága Édesapánk!" Gabika, Sanyi és családjaik
EMLÉKEZÉS PALÁGYI FERENCNÉ halálának 3. évfordulóján. ,,Nőnek az árnyak, ahogy fogynak az esték, úgy fáj, egyre jobban, hogy minden csak emlék. Úgy mentél el, ahogyan éltél, csendben szerényen, jóságos szíved nyugodjon békében." Szerető családja
,,A legszebb emlék a szeretet, amelyet mások szívében hagyunk magunk után." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS GYÖRGY ISTVÁN (született: 1951. 04. 04.) életének 68. évében örökre megpihent. Temetése 2019. február 18-án 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család PRG Temetkezés
Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik RÁCZ JÁNOSNÉ Erzsike néni temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek el és együttérzésükkel osztoztak fájdalmunkban. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS JÓZSEFNÉ (született: Farkas Valéria) életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 19-én 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS DOMÁNY GYÖRGYNÉ (született: Varga Erzsébet) halálának 19. évfordulójára. Férje, lánya, veje, unokája, Szajol
kutatók igazolták / 3 órája
Az egészséges életmód tényleg csökkentheti a rák kockázatát
A tériszony nagy hátrány / 4 órája
Ön végigmenne a világ legveszélyesebb túraútvonalán? (videó)
szimpátia / 4 órája
Új feleséget kapott a Nyíregyházi Állatpark szumátrai tigrise
Zene és érzelmek / 5 órája
Vincze Lillát a bátyja nevelte fel
újra edzésben / 5 órája
Akár már szombaton pályára léphet Harry Kane
galériával / 6 órája
Sosem látott Munkácsy-festményt mutattak be Szolnokon
Hartai Gergely