LABDARÚGÁS

2017.08.12. 09:40

Újonc csapat, de kettőből kettőt nyert a Kazincbarcika

Az OTP Bank Ligában az ötödik forduló meccseit játsszák egyaránt szombaton, míg a másodosztály pontvadászatában vasárnap 17.30-kor a Szolnoki MÁV FC a százszázalékos Kazincbarcikát fogadja.

A Soroksár elleni idegenbeli bravúrt követően a fehér mezes szolnoki csapat hazai pályán is nyerni akar a jól rajtoló kazincbarcikai gárdával szemben

Fotó: Fodor Orsolya

Egykoron több tízezer néző volt kíváncsi a Honvéd–Újpest meccsre, ma este jó ha háromezren összejönnek a fővárosi rangadóra.

Nem mellesleg két veretlen csapat találkozik a Bozsik Stadonban, mindkettő győzelemmel zárta az elmúlt hétvégét, a Honvéd Felcsúton, míg az Újpest hazai pályán a Vasas ellen diadalmaskodott.

A második helyen álló, ugyancsak veretlen Videoton a Partizan Beograd elleni Európa Liga-selejtező előtt a még nyeretlen, szebb napokat is látott Debrecent látja vendégül.

A további párosításokban a Ferencváros ezúttal a Paksot fogadja, ha Varga Rolandék nem akarnak leszakadni az élbolytól, akkor le kell győzniük, a szeszélyes, de mindenkire veszélyes atomvárosiakat.

A múlt héten rangadót vesztő Vasas pedig a Mezőkövesd ellen lép pályára. A sereghajtó Puskás Akadémia legénysége pedig Debrecenbe utazik, ahol a Diósgyőr vendégeként lép pályára.

A 10. helyen szerénykedő, egy-egy győzelemmel és rúgott góllal álló Haladás azt a Balmazújvárost látja vendégül, amely egy hete a Diósgyőr elleni kiütéses győzelemmel szerezte meg első sikerét az OTP Bank Ligában.

Rátérve a másodosztályra a saját szurkolói által előszeretettel „KazincBarcelonának” nevezett KBSC éveken át stabil NB II.-es csapat volt, viszont a tavalyi szezont a harmadosztályban húzta le.

A Soroksár elleni idegenbeli bravúrt követően a fehér mezes szolnoki csapat hazai pályán is nyerni akar a jól rajtoló kazincbarcikai gárdával szemben
Fotós: Fodor Orsolya

 

Onnan viszont csont nélkül jutott újra a Merkantil Bank Ligába. És ha már visszajutott, rá is lépett a gázpedálra. Az első körben Békéscsabán nyert 1–0 arányban, múlt héten pedig Tiszaújvárosban – a barcikai stadion átépítése alatt ez a hazai pálya – a Vácot győzte le 2–1-re.

A harmadik forduló előtt három csapat áll hat ponttal: a Nyíregyháza, az MTK és a Kazincbarcika. Előbbi kettő nem meglepetés, utóbbi már annál inkább az.

A Szolnok egy Dorog elleni 2–2-vel indította a szezont, majd Dabason – a Soroksár ideiglenes otthonában – nyert 1–0-ra. Igaz ugyan, hogy Dvorschák 90. percben szerzett öngóljával dőlt el a meccs, ám Katona Györgynek komoly érdemei voltak abban, hogy a „Sori” kapujába került a labda.

Fájdalom, a szolnoki játékos bokája éppen az „öngólpassz” során sérült meg, így a vasárnapi meccset alighanem civilben nézi végig.

„Parázs meccsre készülünk, mert a Barcika szereti a kemény, határozott játékot, legalábbis a róluk látott videók alapján”

– kezdte az esélylatolgatást Balogh Pál vezetőedző.

– Annak ellenére, hogy újonc csapat, nyilván nem véletlenül nyert kettőből kettőt. Játékosai keresik a párharcokat, ezeket elég jó százalékban meg is nyerik. Ez ellen a harcmodor ellen úgy lehetünk eredményesek, ha nálunk lesz többet a labda.

– Minél kevesebb érintésből, gyorsan kell játszanunk. Azért, hogy elkerüljük a párharcokat. Egy ilyen visszahúzódó, felállt védelem ellen nagyon nehéz játszani, mert annyira leszűkítik a területet, hogy egyszerűen nincs hely.

– Ha egy-egyben át is játszunk valakit, a besegítő játékos odaér. Ezért is fontos, hogy mi szerezzük meg a vezetést, mert ha egy ilyen zártan védekező csapat találja meg az első gólt, akkor még nehezebb dolgunk lesz. Soroksáron már sokkal jobban néztünk ki, mint a Dorog ellen itthon.

– Volt dinamika, lendület a játékunkban, sokat futottunk. A héten is nagyon jól dolgoztak a fiúk, úgyhogy szerintem hazai pályán akár elvárható is lehet a győzelem. De persze minden a vallatásnál derül ki.

A szakvezető által említett „vallatás” 17.30-kor kezdődik. Két hete tizenkét dorogi szurkoló álldogált a vendégszektorban, a KBSC honlapja szerint ennél most jóval nagyobb lesz ott a népsűrűség.

A Dorog ellen a hazai nézőszámra sem lehetett panasz, az első hazai győzelem reménye még több szurkolót csábíthat a lelátóra.

Gutai I.–Varga Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!