Kék hírek

2008.02.16. 16:20

Elkerülhető lett volna a tragédia

Az esztergomi rendőrgyilkos édesanyja tudta, hogy fia pisztollyal várja a kiérkező rendőröket, mégsem szólt erről.

forrás:Blikk

Az esztergomi rendőrgyilkos édesanyja tudta, hogy fia pisztollyal várja a kiérkező rendőröket, mégsem szólt erről. Borsosné Marika (83) pár napja a Blikknek elmondta, gyilkossá lett fiának már korábban is meggyűlt a baja a rendőrökkel. Miklós (53) akkor határozta el, hogy vesz egy fegyvert magának. Az édesanyja azonban azt mondta korábban, ő nem tudott a fegyver létezéséről.

– Az édesanya tudta, hogy fia pisztollyal a kezében várja a veszekedéshez kiérkező rendőröket. Az intézkedő járőröknek hozzátartozója védelmében nem szólt – mondta Bencze József rendőr altábornagy. Mint kiderült, az édesanya ellen nem indítható eljárás, hisz hozzátartozója ellen senki nem köteles terhelő vallomást tenni.

Más kérdés, hogy Marika néni hallgatása egy ember életébe került. Bencze József azt is elmondta, hogy egy családi veszekedéshez riasztva maga sem vett volna fel golyóálló mellényt, amelyből egyébként kettő volt a rendőrautóban. A rendőrség a családot a gyermekek nagykorúvá válásáig havonta százezer forinttal támogatja, Demján Sándor vállalkozó pedig felajánlotta, hogy alapítványán keresztül támogatja majd a két gyermek felsőfokú tanulmányait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!