Kék hírek

2009.03.31. 08:57

Befedik és bővítik a fürdőt Cserkeszőlőn

Cserkeszőlő önkormányzata pályázatot nyújtott be a nemzetközileg elismert gyógy- és strandfürdő fejlesztésére.

GG

A község beadványa az első körön túljutott, második körben a közeljövőben várható döntés.

Amennyiben a cserkei pályázat ismét sikerrel jár, már júniusban elkezdhetik az összesen egymilliárd forintos beruházás terveinek megvalósítását.

Ez azt jelenti, hogy egy éven belül 3600 négyzetméter összterületű, fedett fürdővé alakítanák a létesítményt, amelynek vízfelülete meghaladná az ezer négyzetmétert.

A fejlesztés keretében a jelenlegi komplexumot háromszintesre bővítenék, benne a legalsó szinten — a medencék alatt — helyet kapna egy 1200 szekrényes öltözőblokk, szolárium, szauna, a felül pedig Tourinform-iroda, büfé és egyéb korszerű kiszolgálóhelyiségek. Tervben van egy kültéri, 300 négyzetméteres gyógymedence megépítése is.

Szokolai Lajos polgármester megkeresésünkre elmondta, ha a pályázat kedvező elbírálásban részesül és időben elkezdhetik a munkálatokat, a tervek jövő év nyarára válhatnak valóra.

A község vezetése mindenesetre bizakodó, hiszen nemrég kiírták a feltételes közbeszerzési eljárást a kivitelezéssel kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik