Kék hírek

2009.08.13. 08:45

Földváron cigilopás közben csíptek el két ATM-fosztogatót

Mint arról a BEOL.hu beszámolt tavaly novemberben ismeretlenek Békészentandráson az egyik élelmiszerbolt kirakatában elhelyezett pénzkiadó automatát robbantottak fel.

N. G.

Az ügy szálai a megyénkbe is elvezettek, ugyanis a robbantással gyanusítottak közül két személyt Tiszaföldváron fogtak el, egy másik vagyon elleni bűncselekmény elkövetése közben a Békés megyei rendőrök. Mint azt Albert István hadnagytól, a Békés megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől megtudtuk egy előzetes információ alapján, augusztus 5-én hajnalban hajtották végre tettenérést Tiszaföldváron.

A két gyanusított egy kertes házból különféle márkájú, külföldi zárjegyes, csempészett cigarettát próbáltak meg eltulajdonítani. A szentandrási ügyben dolog elleni erőszakkal, jelentős értékre elkövetett lopással gyanúsítanak több Békés megyében élő embert, néhányukat a bíróság már előzetes letartóztatásba is helyezett.

A szentandrási ATM egyébként igen „népszerű”, mivel ismeretlenek tavaly áprilisban is felrobbantották azt, de akkor nem tudták elvinni. Füzesgyarmaton és legutóbb Dévaványán is követtek el hasonló jellegű bűncselekmény, a rendőrök egyelőre vizsgálják, hogy vannak-e összefüggések az esetek között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!