2009.10.28. 12:16
Saját testvére verte agyba-főbe a nőt egy fülbevalóért
Mezőtúron egy nő kérte a rendőrség segítségét, miután saját testvére kirabolta és összeverte a nyílt utcán.
Veres Éva a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy Mezőtúron kora este, egy helybeli lakos tett bejelentést a rendőrségre.
A nő elmondta, hogy nem sokkal korábban a helyi buszpályaudvaron testvére és annak élettársa rátámadtak, egy füves területre ráncigálták, a földre teperték, ütlegelni kezdték, majd füléből kitépték fülbevalóit.
Ezt követően elmenekültek a helyszínről. A bűncselekmény során a sértett nem sérült meg, viszont 70.000 forint kára keletkezett. A rendőrök rövid idő alatt előállították a két elkövetőt, rablás bűntette miatt kell majd felelniük.