Kék hírek

2016.01.22. 06:56

Gyilkossággal fenyegetőzött a zsaroló

A ceglédi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a 35 éves gyanúsított ellen folytatott nyomozást.

Szoljon.hu

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 35 éves abonyi lakos ellen.
A jelenlegi adatok szerint a 35 éves férfi 2015 augusztusában - egy abonyi szórakozóhelyen - ismerkedett meg a sértettel.
A férfi körülbelül egy hónap elteltével megszerezte a férfi telefonszámát, majd több héten keresztül hívogatta és a vélt tartozását követelte tőle. A sértett a pénzt nem adta meg, azonban 2015. december 22-én 10 órakor egy abonyi üzlet előtt találkozott a 35 éves férfivel, aki ismét követelte a korábban telefonon is kért összeget. A gyanúsított azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben a sértett nem tesz eleget a kérésének, akkor mindenki előtt megöli, majd egy alkalommal mellkason ütötte. Ezután közölte a vele, hogy most már a követelt összeg dupláját kéri és ismét megfenyegette.

A férfi és a sértett még ugyanezen a napon, 14 óra 30 perckor ismét találkozott egymással a városban. A 35 éves férfi a sértettet ekkor - annak akarata ellenére - beültette az autójába és a megfélemlített férfi lakcímére hajtott azzal a céllal, hogy ott a követelt összegnek megfelelő értékben használati tárgyakat, műszaki cikkeket pakol össze. A gyanúsított a lakásból végül egy mosógépet, egy televíziót, egy DVD lejátszót, 100 darab írott CD lemezt és további műszaki cikkeket vitt el, de a sértettnek azt mondta, hogy ezzel még nem egyenlítette ki a tartozását, hanem azt 2016. január 8-án kell kifizetnie.
A sértett másnap feljelentést tett az Abonyi Rendőrőrsön, melyet követően – 2015. december 25-én 21 óra 40 perckor – a gyanúsítottat az abonyi rendőrök a lakcímén elfogták és előállították. A férfi lakásán tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták és lefoglalták a sértett lakásából elvitt tárgyak egy részét.
A nyomozók a 35 éves helyi férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. december 28-án elrendelte az előzetes letartóztatását.
A gyanúsított ellen folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére - tudtuk meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Ezek is érdekelhetik