JÁSZKUNSÁG

2017.07.27. 06:54

Tudja, mi a különbség a rablás és a kifosztás között?

Egy nyolcvanéves hallás- és látássérült idős hölgy ­kezéből rántotta ki a táskáját Jászjákóhalmán egy fiatalember, és elszaladt vele. Jászberényben pedig két fia­talember egy tizenhat éves fiút támadt le és vette el a mobilját. A két bűntény kapcsán a rablás és a kifosztás összevetésére kértük a szakembert.

Czakó Nóra

Illusztráció.

Forrás: Shutterstock

– A rablás és a kifosztás két, egymáshoz sokban hasonlító erőszakos vagyon elleni bűncselekmény. A büntető törvénykönyv azonos fejezeten belül, egymást követően szabályozza mindkettőt – adott honlapunk kérésére ismertetést Balázsné dr. Busku Terézia, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

– A kifosztásnak a rablástól való­ elhatárolásánál a ­döntő különbség az, hogy a rablásnál az erőszak, a közvetlen élet, testi épség elleni fenyegetés célzatosan, a dolog elvétele érdekében történik. Ha pedig az erőszak elkövetése után merül fel a dolog elvétele, akkor kifosztásról beszélünk.

– Rablás esetén a tettes olyan mértékű erőszakot, vagy közvetlen fenyegetést alkalmaz, amivel ­megtörheti a sértett akaratát vagy tanúsít bármely más olyan magatartást, amivel az áldozatát öntudatlan vagy ­védekezésre képtelen állapotba helyezheti. Például benyugtatózza, amelytől elalszik.

– Kifosztásról pedig abban az esetben is beszélhetünk, ha a tettes nem alkalmaz semmiféle erőszakot vagy fenyegetést, hanem a bűncselekményt olyan személy sérelmére követi el, aki idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva csak korlátozottan képes felismerni vagy elhárítani azt, de az is kifosztásnak minősül, ha a tettes az áldozatát lerészegíti, vagy bódult állapotát idézi elő – magyarázta a szóvivő.

A szakember két jellemző esetről is szólt. Az egyikben, egy huszonegy éves fiatalember május 8-án Jászjákóhalmán egy 80 éves hallás- és látássérült idős hölgy kezéből kirántotta a táskáját, és elszaladt vele. Egy, a helyszín közelében tartózkodó férfi meghallotta a néni segélykiáltását, és utána szaladt a tolvajnak.

A tettest elfogni nem sikerült, de az elkövető menekülés közben eldobta a táskát – melyben mindössze közel háromezer forint volt –, így a kár megtérült.

Ugyanez a fiatalember május­ 10-én egy motorkerékpárt akart ellopni, de annak tulajdonosa tetten érte.

Az elkövetőt a Jászberényi Járásbíróság kifosztás bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt két év és tíz hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ügyész azonban súlyosbításért fellebbezést jelentett be, így az eljárás a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.

Rablásnál az erőszak és a közvetlen fenyegetés a dolog elvétele érdekében történik. Illusztráció.
Forrás: Shutterstock

A másik eset még 2014. ­április 16-án történt. Két jászteleki fiatalember a jászberényi autóbusz-állomáson támadt le egy tizenhat éves fiút. Az idősebb vádlott elkérte a srác mobiltelefonját, azzal az ürüggyel, hogy megnézze és zenét hallgasson rajta.

Amikor a fiú visszakérte a készüléket, nem adták vissza neki. A fiatalabb vádlott ekkor azt mondta, ha értesíti a rendőrséget, megveri, s hogy szavait nyomatékosítsa, a fiú irányába rúgott. Ezt követően a vádlottak a mobiltelefonnal eltávoztak.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a ­Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben társtettesként elkövetett rablás bűntettében ­mondta ki bűnösnek a fiatalokat. Az idősebb vádlottat két év felfüggesztett börtönbüntetésre, míg fiatalabb társát egy év tíz hónap felfüggesztett ­fiatalkorúak fogházára ítélte, immáron jogerős határozatban.

Speciális esetek

– A kifosztást akkor is ­elköveti a tettes, ha nem eltulajdonítás, hanem más miatt alkalmaz erőszakot vagy közvetlen fenyegetést, és az ennek hatása alatt lévő személytől vesz el értéktárgyakat.

Például egy kocsmai verekedés során megvert sértettől veszi el a tettes a pénzét. Ebben az esetben az sem szükséges, hogy az erőszakot a tettes fejtse ki.

A rablásnál pedig el kell mondani, hogy az is rablás, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása és nem a menekülése érdekében alkalmaz erőszakot, vagy élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetést – magyarázta a szóvivő, aki hozzátette, hogy az említett különbség egyébként tetten érhető a büntetési tételek eltérő mértékében is.

Alapesetben a rablásért az elkövető kettő-nyolc esztendő, míg a kifosztásért egy-öt év szabadságvesztéssel sújtható.

Czakó Nóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!