Bűnügyek

2017.08.24. 17:06

A tanú fejbe rúgta az emberöléssel gyanúsított férfit, félbeszakították a tárgyalást

A Szolnoki Törvényszéken csütörtökön dr. Pongrácz Zsolt bíró félbeszakította annak a büntetőügynek a tárgyalását, amelynek vádlottját az egyik tanú úgy rúgta fejbe, hogy azt kórházba kellett szállítani.

Mint azt a Törvényszék sajtóosztályától megtudtuk, az augusztus 24-i első tárgyalási napon az ügyészi vádismertetést, illetve a vádlott kihallgatását követően a bíróság a tanúk meghallgatásával kívánta folytatni a bizonyítási eljárást.

Dr. Pongrácz Zsolt elsőként a vádlott volt munkaadóját, a sértett vejét szólította meghallgatásra. A tanú a vádlottpad mellett elhaladva, a vádlott közelébe érve, őt váratlanul nyakon, illetve állon rúgta.

A további bántalmazást a büntetés-végrehajtási dolgozók akadályozták meg. A bíró, a tárgyalást megszakítva értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre kiérkezve a tanút előállították, a vádlottat pedig a bvi-s dolgozók kórházba szállították.

A megyei főügyészség a most megsérült vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, sikkasztás bűntettével és jármű önkényes elvételének bűntettével vádolja.

A vádirat szerint a 21 éves fiatalember a szerencsejátékaihoz rendszeresen felhasználta annak a boltnak a bevételét is, amelyben dolgozott.

A sikkasztással munkáltatójának több mint 900 ezer forint kárt okozott. A vádlottnak a heti bevétellel az üzletlánc megbízottja felé 2016. július 15-én kellett volna elszámolnia.

Annak érdekében, hogy a pénz eltulajdonítása ne derüljön ki, a férfi elhatározta, hogy megöli a sértettet és megszerzi az áldozatnál lévő, más üzletekből származó bevételt is.

Áldozatát Szolnok egy elhagyatott részére csalta, ahol késsel támadt rá és több szúrással megsebesítette. Majd beszállt annak autójába, és a földön fekvő emberen többször is áthajtott, aki belehalt sérüléseibe.

A vádlott végül a járművel, s az abban lévő 963 ezer forinttal elmenekült a helyszínről. A megyei főügyészség vádiratában életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabását kezdeményezte a 21 éves fiatalember ellen.

A csütörtökön történtek után a törvényszék újabb tárgyalási határnapot hivatalból fog kitűzni.

Mészáros Géza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!