RENDŐRBÁNTALMAZÁS

2017.09.23. 16:30

Részegen eltörte egy rendőr orrát a cibaki férfi, most öt és fél évet ülhet

A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt állított bíróság elé egy büntetett előéletű, 28 éves cibaki férfit.

Tettéért a Kunszentmártoni Járásbíróság 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, és elrendelte a korábbi, felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását is. Az ítélet után a férfit azonnal a büntetés-végrehajtási intézetbe vezették – mondta dr. Varga Árpád megyei főügyész.

Az ügy előzménye – a jogerősen megállapított tényállás szerint – hogy az illető 2017 júliusában szakított az élettársával, külön költöztek. Nem sokkal később a férfit valaki arról tájékoztatta, a volt párja nem megfelelően gondoskodik a kutyájáról.

Az illető úgy döntött, magához veszi az állatot, ám elhatározásáról nem értesítette exét. A férfi egy július végi nap éjszakáján ittasan megjelent a nő lakásán – a bezárt kaput a helyéről leemelve jutott be az udvarra.

Az asszony nem engedte elkötni az ebet, kérlelte volt élettársát, menjen haza. A vádlott szitkozódni kezdett, mire a nő kihívta a rendőröket. Hamarosan három rendőr érkezett.

Az egyikük felszólította a férfit, távozzon. A férfi ennek látszólag eleget tett, kiment az utcára, majd hirtelen megfordult és az udvar irányába kezdett futni. A rendőr azonban elé lépett, hogy megállítsa, mire a férfi ököllel az arcába vágott, aki az ütéstől orrcsonttörést szenvedett.

M. G.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!