MEGSÉRÜLT A VÉTLEN SOFŐR

2018.02.10. 16:26

Előzés közben okozott balesetet, majd elhajtott

A Szolnoki Rendőrkapitányság vádemelést javasol a Szolnok külterületén történt eset kapcsán.

Szolnok külterületén, a 32-es számú főúton 2018. január 22-én kora reggel közúti közlekedési baleset történt. Egy Szolnok központja felé  haladó személygépkocsi vezetője előzni kezdte az előtte haladó járművet.

Előzés közben a vele szemben szabályosan haladó személygépkocsi visszapillantó tükrének ütközött, amely ennek következtében letört és betörte a részes autó vezető oldali ablakát.

A szilánkok felsértették a vezető kézfejét. Az okozó gépjármű vezetője nem győződött meg arról, hogy megsérült-e, illetve segítségre szorul-e valaki, elhajtott a helyszínről.

Később – még a baleset napján – maga jelentkezett a rendőrségen. A nyomozók a 21 éves ceglédi férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

Forrás: police.hu/ JNSZ MRFK

A Szolnoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészség részére megküldte – tájékoztatta honlapunkat a megyei rendőr-főkapitányság.

Borítókép: police.hu/ JNSZ MRFK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában