Kék hírek

2020.11.19. 11:30

Hamis rendszámmal közlekedő jászladányi autóst fogtak

A hamis rendszámmal közlekedő autós mellett egy garázdával szemben is eljártak a rendőrök. De személyi sérüléses baleset szerencsére nem történt.

police.hu

Forrás: police.hu

A megye rendőrei szerdán hét személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén szerdán személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem történt – tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletétől.

A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Csaba jászladányi lakos ellen. A 30 éves férfit és az általa vezetett gépjárművet 2014. április 28-án 18 óra körüli időben ellenőrizték a Készenléti Rendőrség járőrei Jászladány település belterületén. Az egyenruhások az igazoltatáskor megállapították, hogy a férfi által vezetett gépjármű hatósági jelzése egy másik személygépkocsihoz tartozik. A jászladányi lakost a rendőrök bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a terhelt birtokában lévő személygépkocsit lefoglalták.

Fotó: police.hu

Garázdaság és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Karcagi Rendőrkapitányságon V. László András kisújszállási lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 21 éves férfi 2014. április 29-én 23 óra 55 perc körüli időben Kisújszállás belterületén szóváltásba keveredett egy helyi lakossal, akit a vita alkalmával többször megütött. A bejelentést követően a rendőrök a beszerzett adatok és információk birtokában elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a Kisújszállási Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!